Lukács
9 °C
22 °C

Megölte két fiát, majd öngyilkos lett egy férfi Hevesen

2015.07.25. 12:33

Egy férfi megölte két kisfiát, majd önmagával is végzett Hevesen. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a rendőröket a mentősök értesítették szombat reggel, hogy egy hevesi családi házban három holttestet találtak.

Az orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 6 és 12 éves kisfiú halálát idegenkezűség okozta. A 35 éves férfi önkezűleg vetett véget életének, a rendőrök az egyik szobában megtalálták a férfi búcsúlevelét, amelyben megindokolta tettét. A Blikk úgy tudja, láthatáson voltak a gyerekek az édesapjuknál, a holttesteket pedig a gyermekek édesanyja fedezte fel, amikor értük ment.

A heol.hu információi szerint a 35 éves férfi régóta nem élt együtt gyermekei anyjával, a válás oka pedig többek között a férfi erőszakos, agresszív viselkedése volt. A lap úgy tudja, mind a gyerekeket, mind a férfit felakasztva találták meg a lakásban.

A megyei rendőrség a két gyermek halála miatt emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a férfi halála miatt közigazgatási hatósági eljárást indított.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.