Hedvig
7 °C
23 °C

Vesztegetéssel vádolják Balmazújváros fideszes polgármesterét

2015.07.25. 10:14

Vádat emelt az ügyészség Balmazújváros fideszes polgármestere ellen vesztegetés miatt, írja a Népszabadság. Veres Margit, korábban a település jegyzőjeként dolgozott, amikor − a vádirat szerint − jogtalan előnyért közreműködött abban, hogy egy vállalkozó − aki ellen szintén vádat emeltek − egy ingatlanberuházás kapcsán az önkormányzat költségvetéséből 180 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapjon.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke egy debreceni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az eset felveti a korábbi fideszes polgármester, jelenleg miniszteri fejlesztési biztos Tiba István érintettségét is.

A lap megkereste Veres Margitot, aki elmondta, 2012-ben a helyi férfi NB I-es kézilabdacsapat tulajdonosa megkereste a város polgármesterét azzal, hogy azt tervezi, épít egy kézilabdacsarnokot, amibe ha beszáll a város, akkor olyan lehet, amit városi rendezvényekre is lehet használni. A polgármester kormányzati segítséget kért, majd a képviselőtestület megszavazta a támogatást.

Saját szerepéről pedig ezt írja a Népszabadságnak eljuttatott közleményében: „Az én feladatom jegyzőként a testületi előterjesztések előkészítése, törvényességének ellenőrzése és az ülések törvényes menetének ellenőrzése volt. Döntési pozícióban nem voltam..."