Meghalt a tüdőrákos férfi, aki hónapokig nem kapott kezelést
Meghalt egy tüdőrákos férfi, miután kilenc hónapig várt arra, hogy elkezdjék kezelését, derül ki az RTL Klub híradójából. A 62 éves férfinél tavaly szeptemberben diagnosztizálták a rákot, de a kezelését csak akkor kezdték meg, miután júniusban beszámoltak az esetéről az RTL Házon kívül című műsorában. A férfit múlt héten megműtötték Szegeden, de néhány nappal később meghalt.
A házaspár nyár elején azért kereste meg a Házon kívült, mert hiába várták, hogy a szeptemberben diagnosztizált daganattal bármit is kezdjen az egészségügy. Vizsgálatról vizsgálatra küldték a férfit, amik között hónapok teltek el.
A család arra gondolt, hogy azért halad nehezen a dolog, mert szegények, és kistelepülésen laknak. Mire túljutottak a vizsgálatokon kiderült, hogy a daganat elterjedt, majd előjegyezték műtétre: a három daganatból kettőt műtöttek ki. A második műtét után azonban már fel sem ébredt, mélyaltatásban tartották. Néhány nappal később pedig meghalt.
Az RTL Klub által megkérdezett egészségügyi szakjogász szerint, ha valakinél nem kezdik el időben a kezelést, az olyan hiba, amiért felelősséget kell vállalnia az egészségügynek.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.