Szilárda
-2 °C
7 °C

Vádemelés a halált okozó rendőrtiszt ellen

2015.07.29. 11:14
Vádat emelt a Miskolci Nyomozó Ügyészség egy rendőrtiszt ellen, aki ittasan vezette terepjáróját, az autó felborult, és az abban utazó barátja meghalt.

A rendőr és barátja tavaly augusztus 26-án a rendőr édesanyjának sátai házánál építkeztek, majd a munka után együtt italoztak, később beültek a rendőr terepjárójába és azzal a településhez közeli erdőbe indultak.

Az autót vezető rendőrtiszt az erdőben nem a látási és terepviszonyoknak megfelelően közlekedett, a gépkocsi egy hegygerincről a meredek partoldalon lehaladva felborult, többször átfordult, majd a hegyoldal aljában állt meg. A rendőrtiszt 30 éves barátja a jobb oldali ajtó ablakkeretén át az autóból kiesett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

A rendőrtiszt - bár ezt a balesetet követő állapota lehetővé tette volna - az összetört autó mellett néhány méterre fekvő és még életjeleket adó barátját a sötétben nem kereste meg, hanem segítségnyújtás nélkül gyalogosan sátai lakására indult, ahonnan órákkal később volt felesége értesítette a mentőket. 

Az ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vádat a rendőrtiszt ellen, akinek szolgálati jogviszonya időközben megszűnt.