Az utasok miatt zavarodott össze a vasúti sorompó

2015.07.30. 11:13

Több olvasónk is jelezte, hogy a nemrég felújított és átadott Lepsény és Szántód-Kőröshegy közötti vasútvonalon a vasúti átkelőknél sokszor fordul elő hiba. Olvasóink szerint sokszor akkor villog pirosan vagy megy le a sorompó, amikor nem jön a vonat, de előfordult az is, hogy nem csukódott le piros jelzésnél a sorompó, amikor pedig jött a vonat. Megkérdeztük a MÁV-ot a dologról, és MINDEN kiderült.

Júliusban több alkalommal fordult elő szélsőséges közlekedési szituáció a Lepsény–Szántód-Kőröshegy vasúti szakaszon. Ilyen volt a Balaton Sound fesztivál idején Zamárdi megállóhelyen tapasztalt tömeges utasforgalom miatti „vonat-túltartózkodás” az állomáson, és az ebből adódó sorompó üzemzavar, valamint az elmúlt hétvégi szokatlan erősségű vihar és nagyarányú esőzés.

Tehát: nagy rendezvény, sok ember, sok utas, meg kell várni, míg felszállnak a vonatra, ezért a sorompó összezavarodik.

Szerencsére gyorsan megnyugtat a MÁV: „a kérdésekben említett meghibásodások nem okoznak balesetveszélyes helyzetet, hiszen ilyen esetekben a MÁV azonnal különleges intézkedéseket vezet be". 

Ilyenkor a hibás jelzést lekapcsolják, a sorompók felnyílnak, ne okozzanak felesleges fennakadást, ne legyen nagyobb dugó. A sorompóhiba esetén − legalábbis ahogy ezt észreveszik − szólnak a mozdonyvezetőnek is. Így azok lassan haladnak át az adott átjáróban, plusz kürtjelzést is adnak.