Két éve vitte el láthatásra kisfiát egy férfi, Brüsszelben elfogták

2015.07.30. 11:35

Nemzetközi elfogatóparancs alapján a belga hatóságok Brüsszelben elfogtak egy 34 éves balatonlellei férfit, aki két évvel ezelőtt láthatásra vitte el 5 éves kisfiát a tőle válófélben lévő feleségétől, és a gyermekkel ismeretlen helyre távozott, írta az MTI. A július 9-én elfogott férfit kedden hozták Magyarországra. A Fonyódi Rendőrkapitányság még aznap büntetőeljárást indított ellene kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt. F. Andrást a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatására, amelyről pénteken dönt a Kaposvári Járásbíróság.

Az apa a kisfiút 2013 decembere óta nem járatta óvodába, így a gyermek nem vett részt az iskolai előkészítő foglalkozásokon. A férfi azt is megakadályozta, hogy a gyerek az édesanyjával találkozhasson, ezzel veszélyeztette a kisfiú érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődését. A rendőrség a közleményében arról nem ír, hogy a kisfiút hol, milyen körülmények között találták meg, hazahozták-e, és ha igen, akkor mikor. Az MTI kérdezte a rendőrséget, de erről többszöri megkeresésre sem sikerült tájékoztatást kapni.