Orsolya
7 °C
19 °C

Éjszaka 10 fok alá hűlhet az idő

2015.07.31. 18:59

Hétvégére visszatér a nyárias meleg, vasárnap azonban záporok, zivatarok jönnek - írja az Időkép előrejelzése.

Szombaton derült, kissé hűvös reggelre ébredünk, az Északi-középhegység völgyeiben 10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Napközben azonban gyorsan melegszik majd a levegő, délután 27-31 fok, sok napsütés lesz, visszatér az igazi strandidő.

Éjjeltől délnyugat felől nedvesebb levegő áramlik fölénk, így vasárnapra megnövekszik a felhőzet, és záporokra, zivatarokra több felé kell számítani. Több napsütés eleinte keleten, délután pedig a nyugati tájakon lehet. Az északi-északkeleti szél zivatarok idején megerősödhet, az enyhébb hajnalt követően délutánra pedig a felhőzet és napsütés függvényében 25 és 33 közé emelkedik a hőmérséklet.

Hétfőn elsősorban a Dunától keletre fordulhat még elő elszórtan zápor, zivatar, majd keddtől országszerte a napsütés kerül előtérbe, miközben délnyugat felől egyre melegebb légtömegek érik el térségünket, így újabb tartós kánikula veszi kezdetét.