Vendel
6 °C
21 °C

A józan ésszel megy szembe, amit ezek a magyarok csinálnak a menekültekkel

aDSC00562
2015.07.31. 12:14 Módosítva: 2015-07-31 12:16:45

Érthetetlen dolgok történnek az utóbbi hetekben a nagyobb magyarországi pályaudvarok környékén. Miközben az állam százmilliókért idegengyűlöletre okítja az embereket, milliárdokért épít menekültellenes kerítést, a városokból elhagyott területekre telepíti ki a menekültstátuszért folyamodókat, a kórházakból segítség nélkül küldik el a rászoruló migránsokat, a szélsőjobb pedig nyíltan szervez menekültverő túrákat, vajon mivel foglalkoznak magyarok százai?

Segítenek a menekülteknek. De nemcsak találomra, egy otthon már megunt pokróccal vagy egy kiló kenyérrel, hanem napi több száz adag étellel, profi tájékoztató anyagokkal és bálányi ruhával. És ha nem lenne elég. Mindezt:

  • Ingyen
  • Szabadidőben
  • Szervezeti háttér nélkül
  • Főnökök és beosztottak nélkül

És ami a legérthetetlenebb: a rendszer működik.

Nem ehhez szoktunk.

Mi történhetett a magyarokkal? Előfordulhat, hogy a jövőben egyre kevesebb lesz az önző, frusztrált, a hatalomnak hajbókoló, az elesetteket taposó honfitársunk? Van visszaút, vagy megállíthatatlan a folyamat?

A válaszért megkerestük a menekülteknek segítő csoportokat.

Az eredmények kiértékelését segíti, hogy bár a belügyminiszter szerint a menekültkérdés az ország legnagyobb problémája jelenleg, az állami szervezetek egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéssel, a pályaudvarokon élő több száz menekültnek sem állami, sem bejegyzett segélyszervezetek nem segítenek. (A Magyar Máltai Szeretetszolgálat buszát láttuk egy alkalommal a Keletinél, gyógyszert osztottak. Update: Azt az információt kaptuk, hogy ők minden este egészségügyi ügyeletet tartanak.) A helyszínen az önkéntesek osztanak élelmet, nyújtanak orvosi segítséget és szolgáltatnak információt.

Segítsünk együtt a menekülteknek! csoport: titokban főznek

A csoport önkéntesei napi 300 adag meleg ételt osztanak a menekülteknek. „Más néven, de már régebb óta működünk, a Facebookon szerveződtünk, és kezdetben rászoruló családoknak, hajléktalanoknak főztünk, 80-100 adagot naponta – beszélt a kezdeményezés történetéről a szervezet egyik életre hívója, Kalmár Szilárd. – Néhány hete szólt az egyik önkéntesünk, hogy megjelentek a városban a menekültek. Akkor próbaképpen főztünk 40 adagot. Eleinte szinte keresni kellett a menekülteket. Aztán három hete hirtelen berobbant. Tegnap 320 adag meleg ételt osztottunk ki, és ez nem volt elég.”

A társaság délutánonként 3-500 csomag hidegélelmes csomagot is kioszt, jelenleg pedig a pályaudvarok takarítását szervezik. „A menekültekkel együtt takarítanánk, meg is van bennük a hajlandóság, hogy részt vegyenek a munkában.”

Kalmár Szilárd további meglepetésként nem panaszkodott töméntelen feladatukra. „Az adakozási kedv az utóbbi napokban kicsit alábbhagyott, de még így is több mint egyheti készletünk van, és folyamatosan érkeznek felajánlások.”

Mindez már csak annak fényében is érdekes, hogy adakozni nem is olyan egyszerű. Pénzt nem, csak ételt, hozzávalókat, természetbeli segítséget fogadnak el. Az adományt a Segítsünk együtt a menekülteknek! csoporthoz kell eljuttatni, amiben nehezítés, hogy mindkét Facebook-csoport zárt. De miért kell zárt csoportot létrehozni egy ártalmatlan szervezet számára?

A tevékenységünk agresszív indulatokat kavar. Számos fenyegetést kapunk, olyan posztokat olvasni, hogy oda kell menni, és megverni a menekülteket és a segítőiket is. Ezért jobb a zárt csoport. Aki segíteni szeretne, jelentkeznie kell, és akkor felvesszük

– vázolta Kárász a végtelenül szomorú helyzetet, amelyben azoknak kell félniük, akik önzetlenül segítenének a rászorulókon, míg a kedves rasszista állampolgárok zavartalanul végezhetik megfélemlítő tevékenységüket.

Ezért van szükség az önkéntesekre

Olvassa el cikkünket, amiben bemutatjuk, milyen állapotok uralkodnak a Keleti pályaudvaron. Néhány hét alatt menekült táborrá változott a környék.

Migration Aid: az állam helyett elmondják

A Migration Aid szintén szervezeti háttér, vezetők nélkül, önkéntes alapon működik, a Facebookon szerveződve. Kissé kusza tevékenységi körük is jelzi, hogy az önkénteseket a menekülthelyzet durvulása hozta össze. Kezdetben osztottak meleg ételt, szendvicseket, ezenkívül ruhát gyűjtöttek és információs anyagokat osztottak.

„Az ételosztást két hete leállítottuk, mert egészségügyi kockázatokkal járhat, és mert más csoportok már végzik ezt a munkát. A fő célunk, hogy a menekültek biztonságban eljussanak a befogadóállomásokra” – mondta a csoport nevében Zsohár Zsuzsanna. Önkéntesektől úgy értesültünk, hogy a csoport már csak azért sem oszt ételt, mert ezzel egyesek szerint a pályaudvarokon tartózkodásra ösztönzi a menekülteket. A Migration Aidben jelenleg uralkodó nézet szerint a legjobb, ha a migránsok mielőbb eljutnak a befogadóállomásokra.

Így a csoport fő feladata a tájékoztatás lett, ami különösen fontos akkor, amikor az állam ezt a munkát sem végzi el. A menedékkérők a bevándorlási hivatalban jó esetben egy használhatatlan vaktérképet és egy magyar menetrendet kapnak, azzal a magyarul megfogalmazott utasítással, hogy 24 órán belül jelentkezzenek valamelyik menekülttáborban.

A Migration Aid segítői ott vannak a jelentősebb vidéki állomásokon, értesítik egymást, ha nagyobb migránscsoport indul útnak. A segítők nyomtatott, többnyelvű információs anyaggal várják őket, de tolmácsaik segítségével szóban is tájékoztatják őket.

Mi a különbség a magyar állam és a civil segítők társadalmi munkában összerakott prospektusai közt? Ebben a cikkben megnézheti.

Ez a csoport a legnagyobb: a Facebookon 7200 tagjuk van, amelyből nagyjából 350 aktív. Képes egy ilyen nagyságú szervezet működni hivatalos vezetés nélkül? „Egy darabig őrjöngtem, hogy miért nem megyünk egy irányba, miért akar mindenki mást. De aztán rájöttem, hogy a menedékkérők is annyifélék, és jó, ha nálunk is sokféle megoldás fut együtt” – magyarázta Zsohár Zsuzsa.

A legaktívabb tagok hétfőnként találkoznak, hogy megbeszéljék az irányokat. Ezt a fórumot ugyanakkor sok tag nem fogadja el, és inkább saját maguk akcióznak. Magam is láttam tétova, feladatot kereső, vitatkozó önkénteseket a pályaudvarokon. Amikor azonban jött a vonat, mégis elindultak a peronokra a prospektusokkal, vagy amikor egy beteg afgán fiú kért segítséget, egy percen belül lett önkéntes orvos, aki megvizsgálta. Sőt, a hivatalos tájékoztatástól eltérően a csoport tagjai napi kétszer ételt is osztanak a pályaudvarokon, ahogy azt láttuk.

Vajon egy ekkora csoportosulással már együttműködik valamelyik olyan hivatalos szerv, amelynek a munkáját ingyen elvégzik? „Sem a BÁH-hal, sem a MÁV-val nem tudtunk kapcsolatot kialakítani” – mondta a szóvivő. Igaz, a MÁV mégis felfigyelt a csoport jelenlétére. Azóta biztonsági őrökkel kergetik ki a pályaudvarról az információs anyagot, vizet és az utazáshoz száraz élelmet osztó önkénteseket.

Caledonia bár, aka Mozsár utcai központ

A civil kezdeményezés legtisztább formáját mutatta az a szórakozóhely-tulajdonos, aki látva az áldatlan állapotokat, néhány hét alatt gyűjtő és elosztó központtá alakította a menő skót kocsmáját.

„Három hete a Nyugatiban láttam kisgyermekes családokat a földön várakozni. Szerettem volna segíteni, de éreztem, hogy ha veszek húsz adag fagyit, az itt semmit nem ér. Van egy barátom, aki az ENSZ-nél dolgozik, ő ajánlott néhány embert, akivel felvehetem a kapcsolatot” – emlékezett vissza a kezdetekre Bozó Zsuzsa, a Caledonia bár tulajdonosa.

Végül írt egy levelet a Migration Aidnek, felajánlva a kocsmája raktárát, ahol lehet gyűjteni és csomagolni az adományokat, sőt, akár konyhaként is használható. „Már az első nap több mint 100 adományozót fogadtunk. Itt tényleg mindenki segíteni akart” – írta a központ történetéről a Facebookra.

„Az adományok olyan mértékben nőttek itt a központban, hogy két napon belül már nemcsak a budapesti önkéntes állomásokat láttuk el élelemmel, vízzel, higiénés dolgokkal, de elkezdtük Cegléd, Bicske, Vámosszabadi, Fót, Debrecen önkénteseit is ellátni, illetve folyamatosan figyeltük, hogyan és mit gyűjtsünk. Innét már csak egy lépés volt, hogy bekapcsoljuk a táborokat is, ahová nem kis mennyiségű babaápolási termékeket, ruhákat, takarót, törölközőt, tisztálkodási szereket, játékokat küldtünk. Sőt, vállalkozók is bekapcsolódtak, mint például a török étkezdék, a Frukkola, az arab pékségek, a zöldségesek, a Muszlim Hölgyek Társasága, akik segítségével még szélesebb körben tudtuk ellátni a segítségre szorulókat.”

Az eredmény: „Több mint 10 ezer embert etettünk, ruháztunk, segítettünk, akár itt az utcákon, akár ha a tábori adományokat nézzük.” A szervezet napi 1200 csomag ételt osztott ki, míg az adományok mennyisége meg nem haladta a hely kapacitását. „Amikor elkezdtük, néhány kosár élelemre és pár önkéntesre számítottam. Aztán azt vettem észre, hogy reggel 9-től hajnali 4-ig ezzel foglalkoztam” – magyarázta Bozó Zsuzsa, hogy miért kellett váltani. Azóta ő az adományok koordinációját végzi, az önkéntesek pedig egy Keleti pályaudvar közeli helyen gyűjtik és csomagolják az adományokat.

Humanitarian Do-Ocracy: baráti segítség

A kisebb, spontán csoport működése azt mutatja meg, hogyan alakulhat ki néhány jó érzésű ember ötletéből működő kezdeményezés. „Júniusban kezdődött. Rengeteg cucc volt a lakásban, amitől meg akartam szabadulni, és hallottam a Migszol szegedi akcióiról, gondoltam, leviszem nekik. Egy barátom javasolta, ha már úgyis megyek, írjam ki a Facebookra, hogy nem akar-e más is küldeni valamit” – mesélt az alig egy hónapja indult kezdeményezésről Farkas Szabolcs.

A szegedi túra után az IT-szakember látta, hogy az adományok továbbra is érkeznének, miközben az eredeti kommentfolyam a saját oldalán kezelhetetlenül hosszúvá vált. „Akkor indítottam el ezt a csoportot, ahova már a többi szerveződéssel egyeztetve gyűjtöttünk kaját, tisztálkodási szereket, ruhát, pelenkát, amire szükség van. Megadtam a saját számlaszámomat is, ha valaki pénzt akarna küldeni, akkor tud.”

A bizalom már csak azért is megvan, mert a 200 fős tagság jó részét Farkas személyesen is ismerni. „A pénzt utalók jó része külföldön élő magyar, akik nem bíznának egy általuk nem ismert szervezetben, de nekem szívesen utalnak, mert tudják, hogy jóra fordítom” – avatott be az adományozás dinamikájába.

A csoport indítója néhány aktívabb taggal szokott bevásárolni, hogy az ételt eljuttassa valamelyik főzéssel, ételosztással foglalkozó szervezetnek. „Bátorítom a tagokat, hogy maguk is vásároljanak, küldjék el a számlát, és az adományokból kifizetjük, de sajnos ilyen kevés van. Mintha az emberek szívesebben utalnának pénzt, de maguktól nehezen mozdulnak meg.” Ebben az egyben ez a csoport különbözik a többitől, mivel máshol inkább a túlbuzgó önkéntesek jelentenek problémát.

A Keleti pályaudvaron járva egyértelmű volt az is, hogy nem kevesen vannak, akik a hivatalos magyar állásponttal ellentétes módon inkább segítenének a hozzánk sodródott embereknek. Egy ázsiai követség munkatársa a helyszínen mesélte nekünk, hogy minden nap hoznéhány zsák ruhát a rászorulóknak. Láttam középkorú hölgyet, aki egy zacskó főtt kukoricát osztott ki, mielőtt belépett volna a metróba. Volt, aki sarkon vásárolt péksütiket adogatott a gyerekeknek, vagy lehozott néhány pár használt cipőt, mielőtt tovább ment volna. 

A magukban vagy csoportban segítőkben egy dolog volt közös. A legtöbben egyáltalán nem akartak megszólalni, névvel, arccal pedig alig páran vállalták a megjelenést. Míg az állami propagandát toló vagy szélsőjobbos szervezetek nyíltan hirdetik tanaikat, a segítők inkább titokban, zárt csoportokban szerveződnek.