Nagyon gyűlnek az aláírások a férfiak 40 év utáni nyugdíjazására
További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
Már 30-40 ezer aláírás gyűlt össze ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba mehessenek – jelentette be az MTI szerint Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kedden Budapesten.
Ez a szám augusztus elején elég biztató lehet a kezdeményezők számára. Ugyanis az aláírásgyűjtés november 2-ig tart. Ha addig legalább kétszázezer hiteles aláírást összegyűjtenek, ki kell írni a népszavazást kérdésben.
Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője - aki magánemberként a népszavazást kezdeményezte -, az egyenlő bánásmóddal és az esélyegyenlőséggel indokolta a lehetőség megteremtésének szükségességét a férfiak számára is. Példaként említette, hogy Portugáliában és Horvátországban, ahol a férfiak és a nők öregségi nyugdíjkorhatára 65 év, mindkét nem élhet a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével.
Mióta a Fidesz átalakította a népszavazási rendszert, elég nehéz egy kérdést akárcsak hitelesíttetni is (lásd az MSZP vasárnapi boltbezárós kálváriáját). Így aztán elég meglepő volt néhány hete, hogy a férfiak 40 éves nyugdíjazása átjutott a szűrőn, és elkezdődhetett az aláírásgyűjtés.
![Gaskó István a Liga Szakszervezetek elnöke és Bodnár József a népszavazás kezdeményezője a férfiak 40 év szolgálati idő után igénybe vehető kedvezményes nyugdíjazása érdekében megkezdett népszavazási aláírásgyűjtés állásáról és eddigi eredményeiről tartott sajtótájékoztatón Budapesten a Liga Szakszervezetek székházában 2015. augusztus 11-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/914/9146/91467/9146785_c289d7206b237bdb09d4ceb4bf757afa_wm.jpg)
Fidesz-Együtt vs. Jobbik-MSZP
Az ellenzéki pártok közül persze többen is nagy lehetőséget láthatnak a dologban. A Jobbik már hónapok óta napirenden próbálja tartani a kérdést, így nem meglepő, hogy a párt támogatja a dolgot. A Jobbik már a tavalyi kampányban is gyűjtött aláírást azért, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év után. Volner János, a Jobbik alelnöke pedig a múlt héten jelezte, hogy pártja 17 ezer aktivistát mozgósít annak érdekében, hogy sikeres legyen a szakszervezetek aláírásgyűjtése.
Az MSZP szintén az igen mellé állt, Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón azt mondta, a gazdaság kifehérítésével forrást lehetne találni a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának bevezetéséhez, ehhez 100-150 milliárd forintra lenne szükség. Mellékszál, de az Együtt viszont ellenzi a dolgot. Szigetvári Viktor pártelnök azt mondta, hogy "ha hülyeségeket beszélünk, abban nem leszek partner".
A Fidesz viszont olyannyira ellenzi a dolgot, hogy a nyugdíjrendszer összeomlásáról beszél. A párt korábbi közleménye úgy fogalmaz:
az ötlet olyan mértékű kiadásokat okozna, amely általános nyugdíjcsökkentést eredményezne, vagyis mind a mostani, mind a leendő nyugdíjasok nyugdíja csökkenne.
Arról van ugyanis szó, hogy ha a nők 40 éves nyugdíjazása után ugyanerre a férfiaknak is lehetőségük lenne, a számítások szerint olyan sok dolgozó férfi esne ki a rendszerből, hogy hirtelen nagyjából 200 milliárddal csökkenne a nyugdíjkassza. Gaskó István korábban erre azt mondta, évi 5000 milliárd forintot tesz ki a feketegazdaság, ha ennek a 20 százaléka kifehéredne, akkor a forrás biztosított lenne.