Elkészült a két Gripen vadászgép májusi és júniusi baleseteinek körülményeit feltáró jelentése. A Honvédelmi Minisztérium vizsgálóbizottsága a két gép mellett több más repülőbaleset hátterét is feltárta – közölte az MTI.
![A cseh kifutópályán túlfutott Gripen roncsai](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/915/9159/91594/9159459_be8fec8d02ddab86cbb916a519cee63e_wm.jpg)
A légierőnek 14 Gripenjae volt május 19-ig: ekkor egy cseh leszállópályán futott túl a gép és tört össze javíthatatlanul, majd június 10-én Kecskeméten landolt a hasán.
A pilóták mindkét esetben katapultáltak.
Kivizsgálták a JAK-52-es gyakorlógép balesetét is. A kétüléses gép gyakorlata során lángok keletkeztek a motortérben. A szolnoki bázis területén kényszerleszállást hajtottak végre. Az egyik pilóta súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A vizsgálatok kiterjedtek:
- a repülés feltételeinek biztosítottságára, a légierő-feladatrendszer szabályozottságára és az azzal kapcsolatos felelősségekre,
- a szakmai beosztásokat betöltők alkalmasságára, kiemelt figyelemmel a vezetői beosztást betöltőkre.
A testületnek 2010 januárjáig visszamenőleg vizsgálnia kellett a repülőszemélyzet kiképzési terveit, a kiképzésre irányadó előírásokat, azok esetleges hiányosságait, továbbá a repülőszemélyzet aktuális kiképzettségét.
A következtetések még nem ismertek. Az MTI szerint Hende Csaba védelmi miniszter már tanulmányozza az anyagot.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.