Saját ellenzékét építette volna fel a Jobbik?
![D MJ20150506024](http://kep.index.hu/1/0/915/9154/91542/9154289_6b93545a82842f42aedae98bd0e6819a_wm.jpg)
Legalábbis ezt állítja a Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Eszerint a párt stratégái azt találták ki, hogy a néppártosodás elősegítése érdekében inkább maguk megszerveznek egy, a Jobbiknál radikálisabb pártot, ezzel is hitelesítve azt a narratívát, hogy nem a Jobbik van a jobboldal legszélén.
A Népszabadság szerint a tervet egy szűk kör ismerte csak, és Bertha Szilvia volt jobbikos képviselő feladata volt annak megvalósítása. Igaz, nem teljesen tiszta a kép, merthogy a Népszabadság azt írja: nem tudni, Bertha tudatosan, Vona Gábor pártelnök utasítására csinálta ezt, vagy a Jobbik vezetése alakította úgy, hogy "rátaláljon" a neki kitalált szerep. A lap szerint azoknak lehet igazuk, akik szerint Berthát tudatosan építette fel a pártvezetés erre a szerepre.
A lap szerint árulkodó, hogy a Jobbikkal szembeforduló Bertha élettársa, Tián Pál még ma is Vona elnöki tanácsadója, ő vezeti a honvédelmi kabinet munkáját is. Ráadásul Tián és Bertha 2013 óta rendszeresen felbukkan szélsőséges csoportosulásokban. Azzal, hogy Bertha a 2014-es választások után nem kapott parlamenti helyet, látszólag újabb ok lehetett a távolodásra, de a Népszabadság cikke szerint ez csak színjáték volt: eszerint a pártvezetés azt akarta, hogy a néppártosodásban csalódott jobbikosok a Bertha-féle vonalra csatlakozzanak rá.
![Bertha Szilvia volt jobbikos képviselő](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/915/9154/91542/9154277_8e2d997d6d2ff5cff9fe8412907ff876_wm.jpg)
A lap szerint Tián egyfajta kapcsolattartó a pénzesebb holdudvar és a Jobbik között, ám egy idő után már nem tudta finanszírozni a szakadárok párttá szerveződését.
Frissítés:
A cikk megjelenése után a Jobbik az Indexszel közölte: a Népszabadság cikkének állításával ellentétben a valóság az, hogy Tián Pál nem és soha nem is volt a párt honvédelmi kabinetjének vezetője, még a párt tagja sem volt, és nem is Vona Gábor tanácsadója, mivel 2012 óta minden kapcsolat megszakadt közte és a párt, illetve Vona Gábor között.