További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
Kommandósnak öltözve, fegyverrel a kezükben sétált végig négy fiatal Komárom egyik utcáján július közepén, ami, ahogy a rendőrség fogalmaz, nagy riadalmat keltett. Egy helybéli be is telefonált a 112-es segélyhívóra, hogy fegyverrel sétálnak terepszínű ruhában az utcákon.
A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy ellenőrizze, valóban az történik-e, amit a betelefonáló állított. Kiderült, hogy igaz a dolog, azzal az apró kiegészítéssel, hogy a fiatalok kezében lévő fegyver mindegyike Air Soft volt.
A négy fiatal elmondta, hogy a Duna-partra indultak, ott akartak gyakorlatozni. A csapatmunkán akartak erősíteni. Otthon beöltöztek, majd sötétedést követően útnak indultak. Először egy üresen álló hangárba mentek, ahol az épületharcot gyakorolták, ezután vágtak neki az erdőnek.
Mivel nem tudták pontosan, merre járnak, és merre folytassák útjukat, jobbnak látták, ha a betonúton közelítik meg a területet. Ruházatukra vonatkozóan egyikük elmondta, hogy mindig beöltöznek terepmintás egyenruhájukba,
melegítőbe ugyanis senki sem megy airsoftozni.
Képünk csak illusztráció!!:
A négy fiatal ellen garázdaság szabálysértés elkövetése miatt indított szabálysértési eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság, amelyet 2015. augusztus 26-án lezárt a rendőrség és az ügyet továbbította a Komáromi Járásbíróságnak.