Kecskemétről vitték Ausztriába a 71 megfulladt menekültet

2015-08-27T134248Z 1757889171 LR2EB8R1231BI RTRMADP 3 EUROPE-MIG
2015.08.29. 10:04 Módosítva: 2015.08.29. 11:26

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közlése szerint az őrizetbe vett három bolgár és egy afgán állampolgár a szerb-magyar határt átlépő, 71 feltehetően szír menekültet Kecskemétről vitték ki Ausztriába, ahol az osztrák hatóságok csütörtökön délelőtt találták mega holttestüket rejtő kisteherautót az A4-es autópálya leálló sávjában Parndorf közelében. 

Ausztria kérheti kiadatásukat

Az ügy fő gyanúsítottja egy libanoni származású bolgár állampolgár, aki a teherautó üzembentartója volt. A kisteherautót egy másik bolgár, illetve a magyar iratokkal rendelkező afgán férfi vezethette felváltva. A harmadik bolgárnak egyelőre nem tudni, hogy mi volt a szerepe. Az ügyben négy másik, egyelőre ismeretlen nemzetiségű gyanúsított is van, ők szabadlábon védekezhetnek. Ugyanakkor egy ember még szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. 

Az ügyészség minősített embercsempészés miatt indítványozta előzetes letartóztatásukat, erről szombat kora délután dönt a Kecskeméti Járási Bíróság. Az ügyészség szerint előzetes letartóztatásuk azért indokolt, mert a bűncselekmény súlyossága és a gyanúsítottak külföldi kötődése okán tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszöknének, elrejtőznének. Megalapozottan feltételezhető továbbá, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, tanúk befolyásolásával megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást.

A kiemelt jelentőségű bűnügyben a nyomozás bűnszervezetben, a csempészett emberek sanyargatásával, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt, a Kecskeméti Járási Ügyészség fokozott felügyelete mellett folyik.

Pénteki információk szerint amennyiben a bíróság elrendeli az embercsempészek előzetes letartóztatását, az osztrák hatóságok kérhetik kiadatásukat, hogy a pert ott folytassák le. Az osztrák és a magyar hatóságok szorosan együttműködnek az ügy felderítésében. A letartóztatások mellett a magyar rendőrség további 20 embert hallgatott ki tanúként, és házkutatásokat, lefoglalásokat is végeztek.

Négy gyerek is meghalt a teherautóban

A magyar rendszámú, de szlovák feliratú hűtőkocsiban az osztrák rendőrök 71 menekült holttestét találták meg, köztük 59 férfiét, 8 nőét, valamint 3 8-10 év közötti kisfiúét, és egy 1-2 év körüli kislányét. A rendőrség szerint az áldozatok nagy valószínűséggel szír menekültek, mert a holttestek között egy szír útlevelet is találtak.

Az áldozatok azonosítása még tart, a folyamatot erősen nehezíti, hogy mire a holttesteket megtalálták, már bomlásnak indultak. A feltételezések szerint a kisteherautó még szerda reggel indult el Kecskeméttől, és valamikor aznap éjszaka hagyhatták ott az embercsempészek a magyar-osztrák határtól 30 km-re az autópályán. Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi rendőrparancsnok csütörtök este azt mondta: a holttestek állapota arra utal, hogy még szerdán halhattak meg Magyarországon. Mint ismert, a teherautót egy autópálya-karbantartó találta meg csütörtökön délelőtt, miután felfigyelt a raktérből áradó szörnyű szagra és a kifolyó gyanús folyadékra.  

A burgenlandi rendőrség illetékese azt mondta: a hússzállító teherautó rakterében nem volt lehetőség szellőztetésre. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy az embercsempészek arra tettek-e kísérletet, hogy a szellőzést valahogy megoldják a raktérben. A Kronen Zeitung azt írja, hogy a teherautó rakterének oldalán hosszú vágás látható. Nem tudni, hogy ezt az embercsempészek vágták-e, vagy a menekültek, akik megpróbáltak kijutni a raktérből.

A menekültek a feltételezések szerint megfulladhattak, a halál valódi okát azonban az osztrák igazságügyi orvosszakértők fogják megállapítani. Az osztrák rendőrség hétfőre ígért részletes tájékoztatást az ügyben.

Tüntettek a Keletinél a menekültek

A burgenlandi rendőrség szóvivője "szörnyű bűncselekményről" beszélt. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter pedig zéró toleranciát hirdetett az embercsempészekkel szemben, akiknek egytől egyig a rács mögött a helye.

Lázár János a Kormányinfón azt mondta, hogy a magyar kormány is együtt érez az áldozatok hozzátartozóival. Angel Merkel német kancellár szerinte ez is egy figyelmeztetés az EU-nak, hogy  sürgősen cselekedni kell a migráció kezelésére.  A konferencia résztvevői egyperces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokról.

A Magyarországra érkező menekülteket segítő MigSzol csoport gyertyás megemlékezést szervezett péntek este 8 órára a Keleti pályaudvar főbejáratához, amin mintegy százan vettek részt. A lépcsőkön több tucat mécses égett, és egy kartonlapra az volt ráírva angolul, hogy Európa kezéhez vér tapad.

Tudósítónk szerint 10 óra körül mintegy 150 menekült tüntetni kezdett, és azt követelték, hogy engedjék őket tovább vonattal, különben megismétlődhet ez a tragédia. A tüntetés békésen, egy muzulmán szertartással ért véget.