Aki évekig álmodozott egy magyar gárdáról

További Belföld cikkek
Az Orbán-kormány új honvédelmi minisztere 53 éves, és nem először kerül a kormányzati poszt közelébe. Az eredetileg vendéglátóiparit végzett Simicskó az évek során okleveles közgazdász, majd jogász lett, és hat éve PhD-fokozatot szerzett hadtudományból a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Politikusként a KDNP-ben indult, 1998-ban viszont már fideszesként került be a parlamentbe. Rögtön az első parlamenti ciklusa alatt államtitkárságig vitte az akkori polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter mellett.
A Medgyessy- majd a Gyurcsány-kormányok idején ő lett a Fidesz fő katonai felelőse. Így 2010-ben, a Fidesz győzelme idején ő lett volna a természetes jelölt a tárca élére, Orbán azonban akkor a területen addig nem sokat mozgó Hende Csabát választotta. Simicskó kárpótlásul államtitkár lett, de nem tudtak együtt dolgozni Hendével. Hogy elfoglalhassa magát, 2012-ben egy ideig napirenden tartotta a sport átvételét a honvédelmi tárcához, amivel mentesítették volna a sok területet magába olvasztó Emberi Erőforrások Minisztériumát. A tervet Hende Csaba miniszter megtorpedózta. Ezután inkább Simicskó ment el a tárcától sportügyi államtitkárnak az Emmihez.
Az egyetlen, aki nem akart belépni az EU-ba
Hende helyére az elmúlt hat évben többen is bejelentkeztek, és többször is elterjedt, hogy a miniszterelnök nem elégedett a tárcavezető teljesítményével. Simicskóról már tavaly ősszel azt írták, hogy akár válthatja Hendét, aki ennek ellenére 2014-ben mégis bent maradhatott a kormányban. Orbán pedig alig néhány hete maga jelentette ki, hogy az államtitkárokéval ellentétben a miniszterek névsorában nem tervez változtatást.

Ezért volt meglepő, hogy Orbán, félretéve az egyik legalapvetőbb válságmenedzselési szabályt, a menekültkrízis kellős közepén mondott fel a nemzetbiztonsági kabinet egyik fontos emberének. Az is érdekes, hogy az utódot pont Simicskóban találta meg, akit a Fideszben Hendénél sokkal lazább, nem túl kapkodós fajtának tartanak.
Ráadásul Simicskó volt 2003. áprilisában, a Medgyessy-kormány idején a 365 országgyűlési képviselő közül
Ezt keddi meghallgatásán is megemlítette, de – szerinte "kellő szerénységgel" – emlékeztetett arra, hogy mások is jártak már így: Javier Solana is nemmel szavazott a NATO-ra, aztán ő lett a szervezet főtitkára. Ezzel Simicskó megerősítette, hogy nem véletlenül nyomott mellé, hanem tényleg nem akarta az EU-tagságot. 2003-ban csak annyit mondott erről, hogy túl szép lett volna a 100 százalékos támogatottság.
Gyerekek, szavazzatok a Fideszre!
Simicskó nem bízta a véletlenre, hogy a 2014-es választásokon is bekerüljön a Parlamentbe. Kereken egy héttel a választások előtt 500 forintért árult 10 kiló krumplit a rászorulóknak. De csak azoknak, akikből politikai haszna is származhatott: a filléres krumpliért lakcímkártyával kellett bizonyítani, hogy a vásárló kerületi lakos. A krumpliosztás önmagában nem akkora nóvum, de Simicskó még az újbudai lapban megjelent hirdetésére is rányomtatta a lehetőséget, hogy senki figyelmét ne kerülhesse el a lehetőség.

A tavalyi kampányban a másik nagy húzása az volt, hogy újbudai általános iskolákat járva narancssárga tornazsákokat osztogatott, amikben egy-egy csokoládé is lapult. A köré sereglő gyerekeknek elmondta, hogy az ő kormánya vezette be a mindennapos testnevelést és az egész napos iskolát is. Állítólag ekkor picit morogtak a gyerekek. Az egyik szülő szerint Simicskó érkezését egy nappal a látogatás előtt bejelentették a gyerekeknek.
Hány katonát küldjünk a határhoz, István?
Bár erre sajnos nincsen adatbázis, Simicskó valószínűleg a Parlament történetének az a politikusa, aki talán a legtrehányabban bánt a vagyonnyilatkozataival. A 2010-ig visszakereshető adatbázisban több lakásának évente változott az alapterülete (2-7 négyzetméter eltérésekről beszélünk, amik ugyan milliókat jelenthetnek, de valószínűleg csak pontatlanságok).
Olyan lakása is volt, amelynek évente változott a vételi dátuma, visszaellenőrizhetetlenül tűntek el ingatlanok a bevallásaiból, ami azt jeleni, hogy egyszer csak kikerültek a dokumentumból, és nem jelezte, hogy azokat eladta vagy elajándékozta-e.
Voltak olyan ingatlanjai is, amik felbukkantak egy-egy évre, majd azt mondta róluk, hogy azok valójában nem is az ő, hanem a szülei tulajdonában vannak. Amikor Simicskót a furcsaságokról kérdezték, fedezetként ő is elővette a mostanában divatos szülői hátterezést (a szüleim évtizedekig keményen dolgoztak azért, hogy...).

Miután az Index felhívta Simicskó figyelmét a hibára, azt mondta, hogy "pontatlanul töltöttem ki a vagyonnyilatkozatom, sajnálom", és ígéretet tett arra, hogy a jövőben igyekszik jobban odafigyelni. Szerinte azért következhettek be a bakik, mert a frakció mindig pár nappal a leadási határidő előtt figyelmeztette a képviselőket SMS-ben, neki pedig ezekben a napokban
nem voltak a keze ügyében az adásvételi szerződések.
Nem csoda, hogy összekavarodik az, akinek annyi ingatlanja van, mint Simicskónak. A miniszterjelölt 2012-ben azt mondta, hogy 2002 óta van egy nyaralója Siófokon. A vagyonnyilatkozatában szereplő siófoki lakás azonban 2007-2008-ban épült.
Szereti hangsúlyozni, hogy milyen tisztességes
Mi se kellett több a pontatlan vagyonnyilatkozatoknál, több újságíró is foglalkozni kezdett Simicskó vagyoni helyzetével. A miniszterjelölt erre mindig személyesen megkereste az újságírókat, először nagyon kedvesen, majd már ingerültebb stílusban mondta el nekik, hogy jobb lenne, ha nem születnének cikket róla, a szüleiről meg pláne.
Miért kelti az én rossz híremet? Mi az oka? Nyilván megbízták önt ezzel. Szép állást választott, örülök neki. Ilyen kérdésekkel zaklat engem. Nem fog maradni tisztességes ember a politikában, ha ezeket folytatják.
– hallható, amint Simicskó telefonon beszélt az Átlátszó újságírójával. A leendő miniszter több kolléga elmondása alapján is úton-útfélen bizonygatja, hogy ő milyen tisztességes. Ez a telefonbeszélgetés egyébként azzal a mondattal végződött, hogy "legközelebb fontolja meg, hogy miket ír le".
Civilekből álló félkatonai szervezetre vágyik
Simicskó több cikluson keresztül próbálkozott valamilyen önkéntes, a honvédség irányítása alatt működő félkatonai szervezet megteremtésével. A 2000-es évek elején a Nemzetőrség megalapítását szorgalmazta, majd amikor a Medgyessy-kormány megszüntette a sorkatonaságot, azt javasolta, hogy
Simicskó 2004-es javaslatában már a gárda kifejezés is szerepelt. "Nemcsak a hagyományos katonai támadások esetén van vagy lenne jelentősége a nemzetőrségnek vagy a nemzeti gárda típusú intézményeknek, hanem például a terrorizmus elleni harcban is", érvelt akkor a Parlamentben, de az ötlete nem aratott sikert.

Legutóbb 2007-ben próbálkozott gárdázással, akkor már a Honi Gárda kifejezéssel. Akkor úgy vetette fel Szili Katalin házelnöknél, hogy "a területvédelem, a tartalékerő feltételrendszerének hosszabb távú kialakítását, a nemzet önvédelmi tudatának fenntartását" segítheti az új testület". 2007-ben sem jött össze, de talán most, hogy miniszter lett, a Jobbik pedig stabilan második politikai erővé vált, talán még jól is jöhet a kormánypártoknak, ha a Fidesz is felállít egy nemzetvédő gárdát.
Elrettentette a kutyamutyi
Simicskó a Parlamenten kívül is aktív életet él. Honlapja szerint három gyermeke van, szabadidejében aktívan sportol: 19 éves kora óta kungfuzik, 4. fokozattal rendelkező WingTsun mester. Harcművészeti tudását többször megmutatta a nyilvánosságnak, leghíresebb alakításában a szélsőjobboldali repper, Fankadeli egyik videoklipjében mutat pár fogást.
A leendő miniszter nagyon szereti a kutyákat, két mudija van. Magyarországon tízévente adódik lehetőség, hogy valaki bekerülhessen a kutyások elitjébe, a küllembírói testületbe. Simicskó befizetett a közel 140 ezer forintos jelentkezési díjat a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének kasszájába. A jelentkezők közül azonban csak kevesen jutottak el odáig, hogy nevük felkerülhessen a bírók listájára. A 15-20 kiválasztott között volt ő is.
Eljárt a felkészítő tanfolyamokra, sikeres vizsgákat tett írásban és szóban, több kutyakiállításon is segédkezett a bírák mellett, hogy tapasztalatot szerezzen. A kétéves felkészülést lezáró utolsó, gyakorlati vizsgára mégsem ment el. Az Indexnek meg is indokolta, hogy miért:
Most nem akarok bíró lenni. Túl sok a feszültség és a balhé a kutyás szervezetek között, és ettől a belső harctól szeretném távol tartani magamat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
tegnap, 21:24
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél
Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.
február 27., 16:11
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött
Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.
február 27., 06:13
- Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban
Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.
február 27., 12:28
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában
A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.
február 27., 10:06
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
tegnap, 19:41
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
tegnap, 12:59
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56