Gyurcsány Ferenc élőláncot szervez a Parlament köré
További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
Teljesen megtelt a budapesti Egyetem tér DK-sokkal vasárnap délután. Ez nem meglepő, hiszen a párt a kormány menekültpolitikája elleni tiltakozásához bevetette a legnagyobb fegyverét: Gyurcsány Ferencet.
A volt miniszterelnök a közel egy órás beszédében meg is adott mindent, amit a DK-s tüntetők kívánhatnak:
- szidta a "menekültekkel nem emberségesen bánó" Orbánt,
- odaszúrt a menekültügyben "konfliktuskerülő" MSZP-nek,
- bejelentette, hogy a DK a baloldal legnagyobb pártja kíván lenni,
- és még újabb tüntetésre, egy nagyszabású élőláncra is hívta a szimpatizánsait.
De haladjunk sorban.
Gyurcsány érzi a félelmet
Gyurcsány jelezte, hogy a saját barátain is látja, hogy félnek a menekültektől, aggódnak, mi lesz az országgal, Európával. Pár napja is erről diskurált a barátaival Kötcsén. A DK elnöke viszont mindenkit meg akar győzni, hogy ki kell nyújtani a kezünket a szenvedőknek. "Ha valaki fuldoklik, nem kérdezem a hitét, a származását". Gyurcsány is ezért fogadott be a házába menekülteket.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/988/9880/98800/9880017_5c64557c4510c3ac54363117e584787a_wm.jpg)
A volt kormányfő azt kérte, minden magyar választópolgár, valamennyi család "vetkőzze le a menekültekkel szembeni félelmeit és nyissa ki a szívét". Ez szerinte azért fontos, mert a kormány addig fog így viselkedni az ideérkezőkkel, amíg azt gondolja, hogy a többség tele van félelemmel. Amikor majd azt látják, hogy a többség kinyitná az országot, akkor Orbánnak változtatnia kell vagy meg fog bukni.
Gyurcsány támadja Orbánt
Magyarország képtelen lesz megoldani ezt a kérdés önmagában, mondta a DK vezetője. Orbán Viktor miniszterelnök szerinte nem érti, hogy ezekben az ügyekben sehová nem vezet a nemzeti szuverenitás hangoztatása, mert csak a többiekkel való szoros együttműködésben lehet előre jutni. Közösen kell védeni a határokat és mindenkinek részt kell vennie az érkezők befogadásában. A kvótarendszert sem szabad elutasítani.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/988/9880/98800/9880021_aed488a2732c5e972635118ca6797b7c_wm.jpg)
Gyurcsány szerint jelenleg éppen azok bánnak embertelenül embertársaikkal, akik keresztény Magyarországot és keresztény Európát szeretnének.
Nem lehet keresztény Európát és keresztény Magyarországot hirdetni, és közben az Antikrisztussal lepaktálni
- üzente Orbánnak.
Gyurcsány támadja az MSZP-t
De nemcsak a kormányt kritizálta Gyurcsány, hanem egykori pártját, az MSZP-t is. Gyurcsány nem mondta ki a szocialista párt nevét, de "a magyar demokratikus ellenzék legnagyobb pártja" megnevezés egyértelműen a az MSZP-re utalt.
Annak vezetőjének és támogatóinak azt üzente Gyurcsány, elvárja, hogy ebben a kérdésben ne konfliktuskerülő módon, ne szavazatokra várva foglaljon állást, ne a középutat keresse. Ehelyett álljon mindazok élére, akik azt üzenik a világnak, a magyarok értik "az élet szavát". Aki nem így viselkedik, az nem érdemli meg, hogy vezesse ezt az oldalt.
Ha a mégis így viselkedik, nem fogja sokáig vezetni, majd mi akkor vezetni fogjuk
- mondta Gyurcsány, és hatalmas taps fogadta a bejelentést.
Gyurcsány azt is mondta, hogy a DK elnöksége eldöntötte, ebben az ügyben nem foglalkoznak közvélemény-kutatásokkal, nem foglalkoznak azzal, hogy nyernek vagy veszítenek szavazatokat, "ki nem állhatom a taktikázást ebben a kérdésben".
Gyurcsány élőláncot hirdet
A Dk vezetője arról is beszélt, milyen lépéseket tartana szükségesnek menekültügyben. Egyértelműen a menekültek befogadását és integrálását tartja megoldásnak. A kormány menekültügyi törvénycsomagját semmiképp sem. Emlékeztetett arra, hogy jövő keddtől bűncselekmény lesz "átlépni a határt". Szerinte az is bűnöző lehet, aki segít ezeknek az emberek, "ha ez a bűn, akkor legyenek bűnösök, legyen Magyarország tízmillió bűnöző országa" - szólított fel.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/988/9880/98800/9880027_597e257ff2302b6e2db2ec33c4cbc749_wm.jpg)
A törvénycsomag egy részét már megszavazta a parlament, a kétharmados módosításokról (a honvédelmi és a rendőrségi törvényről) feltehetően szeptember 21-i hét keddjén döntenek a képviselők. A volt kormányfő mindenkit meghívott, hogy ezen a napon alkossanak élőláncot a Parlamentnél. Ezzel is bemutathatják a DK-sok, hogy "nem a nemzet, hanem az önkény parlamentje" működik most az Országházban. Az ujjongásból ítélve az Egyetem téren állóknak tetszett az ötlet.