Röszkei plébános: az egyház késlekedésére kevés mentség van

Aligha van olyan magyar község, amit többen ismernének a világon, mint Röszkét, ami hónapok óta a menekültáradat fősodrában áll. Ennek ellenére a szerb határnál fekvő falu keveset lát közvetlenül a közel-keleti és afrikai menekültek vonulásából.

„Kisebb csapatok néha megjelennek a sportpályánál, és kedden a gyűjtőpontról kitörve többen is jöttek Röszke belterületére, de a templom felé eső részen már nem jártak” – adott helyzetképet Liszkai Tamás. A település katolikus plébánosa szerint azonban a főúthoz közeli részek és a Röszke körüli tanyavilág mindennapjainak már sokkal inkább része a Nyugat-Európába igyekvők tömege.

„A Katolikus Karitász keresett meg minket, először azzal, hogy raktár- és saját önkénteseinek sátorhelyre volna szükségük. Aztán késő este már a gyűjtőpontról számoltak be az ottani nehéz helyzetről” – mesélte a 39 éves plébános, aki azonnal igent mondott a Karitász felvetésére, hogy szükség esetén menekülteket is jó lenne befogadni a rendezvényházba, csupán azt kérte a szeretetszolgálattól, hogy egyeztessenek a hatósággal, „hogy ne legyen gond”.

„A rendezvényházunk terme csak 43 négyzetméter, így merült fel, hogy ha kell, akkor magát a templomot is felkínáljuk azoknak, az édesanyáknak és kisgyermekeknek, akiknek mindenképp meleget és fedélt kellene biztosítani.

Az éjszakák már hűvösek, és világos, hogy a gyűjtőponton nem lehet a karitatív szempontoknak megfelelő feltételeket biztosítani.”

A hatósággal ugyan nem sikerült egyeztetni, de a plébános így is kész lett volna helyet adni. A dologból egyelőre nem lett semmi, de ez nem rajta múlt: a Karitász autókat is szerzett volna a menekültek beszállítására, ám az érintettek nem vállalták: nem akartak elszakadni férjeiktől és féltek attól is, hogy lemaradnak a lehetőségről, hogy tovább utazzanak. Információ híján ugyanis csak találgatnak a menekültek, de olykor a rendőrök is, hogy mit hoz a következő óra.

Liszkai azonban bármikor kész a rászorulók előtt megnyitni a rendezvényházat és a templomot.

De hol volt eddig az egyház?

Függetlenül attól, hogy politikailag ki hogyan ítéli meg a helyzetet, rászorulók már eddig is bőven voltak, ez világos. A visszafogott segítségnyújtást Erdő Péter bíboros azzal magyarázta, hogy el kell kerülni az embercsempészés vádját, és eleinte a hatósággal való egyeztetést hangsúlyozta Liszkai is.

„El kell kerülnünk, a konfliktust az állammal, hogy azok, akiken segíteni akarunk nehogy feszültségpontba kerüljenek, mert ez csak csökkentené a bizalmat, becsapottnak éreznék magukat, ha azt éreznék, hogy miattuk támadt vita" – mondta kissé kacskaringósan a plébános, aztán inkább egyenesbe váltott:

„Előbb kellett volna reagálni, az egyház késlekedésére nem sok mentség van. Ha hatósági engedély nélkül jöttek volna családok ide, akkor is természetes, hogy fogadtuk volna őket.”

„Van olyan humanitárius kérdés, aminek a politikai oldala másodlagos. A felebaráti szeretet által diktált kötelesség néha megköveteli, hogy döntsünk, és ha úgy adódik, akkor ne a törvényt, hanem a segítségnyújtást válasszuk.”

„Én ezt persze röszkei plébánosként könnyen mondhatom, az egyházi intézmény vezetőinek már ügyelniük kell arra, hogy olyan megoldást találjanak, amely a lehető legkevesebb konfliktussal jár az állammal.”

Liszkai szerint tehát érthető is, hogy az egyház nem volt ott az első sorban a segítségnyújtáskor, de azért kisebb csoportokban hasznos lett volna a jelenléte már korábban is.

A gyűjtőponton lévő állapotok javítása már égető kérdés, „mert ami ott van, az már nem humánus”. Van egy olyan kötelező minimum, amit biztosítani kellene, hogy „kivédjük az antihumánus helyzetet.”

Már csak azért is, mert ez csak fokozza a mentális fáradtságot, a feszültséget a menekültek és a hatóságok körében is – a rendőrök olykor 16 óra műszak végén két órás pihenéssel állnak újra munkába a déli határon.

Legkisebb közös nevező a gyerek

A plébánia és a röszkei önkormányzat a maga részéről gyűjtést kezdeményezett a gyerekek számára.

„Ők a legveszélyeztetettebbek, folyamatos bizonytalanságban vannak, csak azt érzékelik, hogy szüleikkel vándorolnak valahová, és ez a magára maradottság érzés mély nyomot hagy. Egy ajándékkal, egy apró gesztussal mindezen enyhíteni lehet.” – a plébános azonban elismerte, nem feltétlenül egyszerű rábeszélni az embereket a segítségre. De nincs meggyőzhetetlen elutasítás sem.

„A gyerekek iránt azonban mindenkinek szolidaritást, szeretetet kell éreznie. Ez mindenképp egy határvonal. Ha ebben egyetértünk, akkor erre már más segítő szándékot is felépíthetünk, de ha ez a közös nevező sincs meg, akkor nem lehet tovább lépni”.

A gyerekeknek néhány ruha, kifestő, játék már össze is gyűlt a röszkei plébánián.