Jól éltem, ha tehetném, visszamennék

Magyarkanizsa főtere szokatlanul üres volt a múlt hét végén. Már szinte meglepő, hogy nem lepik el a magyar határ felé igyekvő menekültek, akik az elmúlt hónapokban a vajdasági kisvárost tekintették a legfontosabb ugródeszkájuknak az EU-ba lépés előtt.

Nem mintha a lezárás előtti utolsó napokban nem jönnének továbbra is ezrek Görögországból Macedónián és Szerbián át Magyarkanizsára. A buszok folyamatosan jönnek Belgrád felől – de már nem a főtérre, hanem Magyarkanizsa külső részére, az ott még augusztusban létrehozott menekülttáborhoz.

Hogy itt pontosan mennyien vannak a 24 sátras, viszonylag tisztán tartott területen, azt nem tudni. A szerb hatóságok által létrehozott, a segélyszervezetek és az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) által is segített táborban ugyanis nincsen pontos regisztráció. Papírt senkinek sem kell felmutatnia, hozzávetőleges becslés csak azért kell, hogy tudják, mennyi takaróra, ágyra, szükség esetén ételre volna szükség. A többség egyébként magának veszi az ennivalót a tábor előtti büfében.

A legtöbben néhány óra után továbbmennek, legfeljebb a családosok maradnak tovább, például ha gyógyszerre van szüksége valamelyik gyereknek. Most a megfázás miatti láz a jellemző.

A táborban ingyenwifi működik, kapcsolattartáshoz, tájékozódáshoz ez nélkülözhetetlen. Az egyik nagyobb sátorban egy asztalnál vitatják meg a menekültek, hogy mikor induljanak.

„Várunk egy nagyobb csoportot, talán biztonságosabb az átkelés, ha nem magunkban megyünk” – mondta Hammam. A bagdadi háziorvos már hallott róla, hogy fogytán az ideje, lezárulhat a magyar határ, de a rendőröket és az ujjlenyomatvételt mindenképp szeretné elkerülni, társával, a jogász Ahmeddel együtt.

A Magyarországon leadott ujjlenyomat miatt legfeljebb Németországba mehetünk, de mi Finnországba szeretnénk eljutni, mert ott kevesebb a menekült

– adott meg egy szokatlanul praktikus szempontot.

Attól tart ugyanis, hogy Németországban a nagy áradat miatt elutasítóak lesznek mindenkivel, márpedig ő nem akar galibát, egyszerűen csak szeretne mielőbb berendezkedni és normális életet élni, szakmájában elhelyezkedve.

És akkor áthozná a családját is Jordániából. Ők ugyanis a szunnitákkal szembeni bagdadi akciók miatt ott húzták meg magukat, a család saját házában.

Én nem voltam szegény, jól éltem, havi 1500-2000 dollárt kerestem, és ha tehetném, ma is Bagdadban élnék

– hessentette el a gazdasági menekült vádját Hammam. Ahmed rá is kontrázott: volt ügye, amiért 20 ezer dolláros díjat kapott, ha a pénzen múlna, sosem jönne el Irakból.

De nem azon múlik. Szaddám Huszein rezsimje alatt a szunnita kisebbségé volt a hatalom, de Hammamék szerint a síiták és a kurdok élete is nyugodtabb volt. (Persze erről az 1988-as halabdzsai mészárlás áldozatainak ismeretében a kurdok mást mondanának.)

Miért nem jók a gazdag arab államok?

Ha a család biztonságban van Jordániában, miért vállalta az európai utat Hammam? A 35 év körüli orvos és ügyvéd barátja

„Más ezret fizetett, de mi egy biztonságos hajót akartunk. Aztán, amikor lementünk a kikötőhöz, láttuk, hogy szó sincs jachtról, csak ugyanarról a vacak gumicsónakról. De akkor már késő volt” – mesélte. Koszról már 50 euróért hajóztak el legálisan Athénba. Az út onnan Magyarkanizsáig akadálytalan volt. Macedónián vonattal suhantak át pár euróért, és nem volt sokkal drágább a szerbiai buszozás sem. Sehol nem vettek le róluk pénzt a rendőrök.

„Jordánia szegény ország, rengeteg menekülttel. Ott nem tudnánk normális életet élni. Sem orvosként, sem ügyvédként nem helyezkedhetnénk el” – mondta Ahmed.

A fiatal ügyvéd személy szerint az Iszlám Államba (IS) is elmenne, de az út meglepő módon kockázatosabb, mint Európa felé, és a családja sem támogatta az ötletet.

Jól járna vele Szíria és Irak is, ha az IS meghódítaná. Igaz, csak kívülről ismeri az ottani életet. A kamerák előtt kivégzettekről azt mondja, az része a harcnak, de utána békés világ jönne.

Hammam és Ahmed barátságában az IS valójában egy törésvonal. Az orvos szerint az Iszlám Állam csak egy újabb elviselhetetlen világot hozna a most is elviselhetetlen helyébe.

Ha meghódítanák Irakot, akkor biztosan nem menne vissza. De egy normális, világi, békés Irakban szívesebben élne családjával, mint Finnországban.

Irakon kívül a legkézenfekvőbb megoldás persze Szaúd-Arábia lenne, ha már külföldön kell élnie. „Egy kicsit szigorúbb volna ott az élet, de el tudnék helyezkedni. Mennék, ha engednének, de oda nagyon nehéz vízumot kapni” – nem mintha útlevelében most volna EU-s vízum.

Arra a kérdésre, hogy ha már úgyis illegálisan lépi át a határt, miért nem megy Szaúd-Arábia felé, csak széttárja a karját: azt lehetetlen túlélni.

Elismeri, nincs ez így rendjén, kevés, hogy a gazdag arab államok csak pénzt pumpálnak a jordániai menekülttáborokba, ahol sokkal többen élnek, mint amennyien eddig az EU-ba összesen áramlottak.

„Nekik is fogadniuk kéne a menekülteket, de erre nincs esély. Úgyhogy megyünk Finnországba, mielőtt bezár a határ itt Röszkénél.”