Százmilliót költött a BKV menekültszállításra

2015.09.15. 16:58
Javultak a menekültszállításban részt vevő BKV-s sofőrök munkakörülményei, már két rendőr utazik például minden busszal, van szervízkocsi Röszkén és tartalék járművezető is, mondta lapunknak Nemes Gábor az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője a BKV vezetésével tartott megbeszélés után.

A szakszervezeti vezető információi szerint a BKV százmillió forintot költött eddig a menekültek szállítására. A fővárosi közgyűlés szeptemberben havi 8,7 millió forintot határozott meg erre az évre a célra (ez négy busz és két sofőr költsége), ez a keret már rég kimerült.

A buszok az M5-ös melletti dél-pesti buszgarázsból érkeznek a feladatra a járművek, többnyire öreg Ikarus buszok. A vezetők önként jelentkeznek, szabadnapjukat feláldozva a munkára, de azt még mindig nem tudja senki, hogy milyen díjazást kapnak.

A járművek vezetőfülkéjét kisebb kordon védi, és a vezetők kapnak rendes ellátmányt (szendvicset, vizet), valamint fertőtlenítővel is ellátják őket. A buszokat rendszeresen fertőtlenítik.

Nemes Gábor szerint viszont problémás, hogy a sofőröket nem a BKV, hanem a rendőrség utasítja, az utolsó pillanatban tudják meg például, hogy hova szállítják a menekülteket. Sokat segítene egy buszos diszpécser a helyzeten, jobban lehetne szervezni a munkát, a sofőrcserét. A jelenlegi rendkívüli helyzetben minden létező szabályt felrúgnak a kollektív szerződéstől kezdve a munka törvénykönyvéig, és ez csak részben érthető, közölte lapunkkal a szakszervezeti vezető.