Az LMP egyik megyei vezetősége is a menekültkrízis áldozata lett

2015.09.22. 15:14

Nyomkövetővel történő megfigyelést bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható emberek esetén lehet alkalmazni, ahol fennáll a bűnismétlés vagy szökés gyanúja. Számunkra elfogadhatatlan a háború elől menekülő emberek eleve bűnösként történő kezelése, dehumanizálása (az ötlet a kutyák kötelező mikrochipjét idézi).

Az LMP Csongrád megyei szervezete egy hete közleményben tudatta, hogy nem tudja elfogadni a párt menekültügyi csomagjának nyomkövető karpereces pontját.

Nem kellett volna. Az LMP országos elnöksége egyáltalán nem vette félvállról a belső kritikát, rövid úton felfüggesztették a közlemény megfogalmazóit, a csongrádi szervezet élére pedig ideiglenes vezetőt helyeztek.

A csongrádiak azért akadtak ki, mert szerintük a párt szellemiségével nem egyeztethető össze a javaslat.

Azt írták, hogy a menekültek nyomkövető karpereces figyelése Magyarországon precedenst teremthetne arra, hogy egy jól elkülöníthető embercsoport tagjai - akár előítéletek alapján is - vélelmezett társadalmi kockázatra hivatkozva bizonyos jogaiktól automatikusan megfoszthatóak.

Az egyik helyi vezető az Indexnek azt mondta, néhány nap alatt rengeteg – szerinte is jogos – beszólást kaptak a karperec miatt. Ezért döntöttek úgy, hogy inkább nyilvánosan felszólítják Schiffer Andrást, a párt társelnökét, vonja vissza az általa bejelentett 24 pontos menekültügyi csomag vonatkozó részét.

Schifferék viszont azért akadtak ki, mert szerintük a párt nagyon alaposan átrágta a menekültügyi csomagot,

a kidolgozásba még külső szakértőket is bevontak, az információk széles körben hozzáférhetőek voltak, mind az elnökség, mind az országos politikai tanács megtárgyalta, a nyomkövetőről pedig külön is szavaztak.

Vida Attila, az Országos Elnökség titkára az Indexnek azt mondta, „elfogadhatatlan, hogy egy párt tagjai vagy testületei szembemennek a demokratikusan, és teljesen legitim módon született döntésekkel”.

Vida elmondta, hogy az országos pártelnökség eljárt az ügyben, és felfüggesztette a csongrádi közlemény kiadásában érintettek párttagsági jogviszonyát. Az elnökségnek nincs jogköre kizáró döntést hozni, ezért a négy felfüggesztett ügyét az etikai bizottság is megvizsgálja, és ez a független testület hozza meg a döntést.

A felfüggesztésekkel a csongrádi elnökség is megszűnt, a szervezet irányítását egy Budapestről kinevezett koordinátor látja el.