Menekülés közben karambolozott a csuklyás-nagypályás cigarettacsempész

2015.09.23. 09:56

Hajnalban két autó ütközött Nyírmeggyesen. A balesetben kilencen sérültek meg: heten súlyosan, ketten pedig könnyebben, írta az MTI a NAV alapján.

A NAV munkatársai Mátészalka és Kocsord között figyeltek fel egy első rendszám nélkül közlekedő személyautóra, amelyet megpróbáltak megkülönböztető hang- és fényjelzéssel megállítani. A kocsi vezetője azonban gyorsított, lekapcsolta a járműve lámpáit és menekülni kezdett.

A pénzügyőrök néhány kilométer megtétele után Nyírmeggyes területén találtak rá a kocsira, amely egy másikkal ütközött.

A menekülő autóst a NAV munkatársai mentették ki a füstölő járműből, amely azt követően lángba borult. A tűzoltók és a mentők kiérkezéséig a pénzügyőrök a többi sérült mentését végezték a helyszínen.

Az égő kocsit a tűzoltók oltották el, és benne a pénzügyőrök 15 ezer doboz cigarettát találták, amelyből 1028 pakli rongálódott meg a lángoktól.

A karambolozó csempészautó sofőrje a fején csuklyát, az oldalán tőrkést viselt.

A pénzügyőrök a járművet, a csempészett dohányárut lefoglalták, a sofőr ellen pedig - aki súlyos sérülésekkel került kórházba - költségvetési csalás elkövetése miatt indítottak eljárást.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.