Bérlakásba költözhetnek a sherwoodi hajléktalanok

2015.09.25. 09:11

A kispesti önkormányzat a hajléktalanok kriminalizálása helyett más utat választott. A képviselő-testület megszavazta, hogy két egykori kunyhólakó család szociális bérlakásba költözhet – írja a Nol.hu. A két kiutalt lakást A Város Mindenkié Csoporthoz tatozó Utcáról Lakásba Egyesület hozza lakható állapotba, a szerződést már meg is kötötték velük. A lakásokba Csorba János és felesége, illetve a négy gyereket nevelő Horváth Sándorné költözhet be. 

A közgyűlésen egyhangú döntés született, amelyet másfél évig tartó tárgyalássorozat előzött meg. A jelen lévő civil aktivisták tapssal fogadták a döntést, de tovább harcolnak egy harmadik bérlakásért, illetve azért, hogy munkához is segítség a családokat, hogy fenn tudják tartani az új otthonaikat. 

Nagyon örülünk. Köszönjük, hogy a polgármester úr betartotta az ígéretét. Ha meglesz a lakás, mindenképpen dolgozni szeretnék, ott a köztakarító vállalat, jelentkezni fogok mindenhová. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Azon leszünk, hogy összejöjjön

– mondta Csorba János.

Korábban több videóban is beszámoltunk a Sherwoodnak becézett erdő és kunyhólakói sorsáról. A családok éveken át laktak a Kispesthez tartozó erdős területen, mielőtt a hatóságok megbüntették, majd kilakoltatták őket, azóta munkásszállón laktak.