131 áldozata volt a lebombázott jemeni lakodalomnak

2015.09.29. 14:47

Az eddig ismert szám duplája, 131 halálos áldozata van annak a hétfői bombázásnak Jemenben, amely egy lakodalmat ért, és feltehetően a szaúdiak vezette szövetségesek hajtották végre tévedésből – írja az MTI helyi kórházi források alapján.

Az eset a Báb-el-Mandeb-szoros közelében, a Vörös-tenger partján fekvő al-Vahga faluban történt. Helyi lakosok szerint két rakéta csapódott be a lakodalmi sátrakba, ahol egy, a húszi lázadókkal szövetkező férfi esküvőjét tartották. Egy névtelenül nyilatkozó kormányzati illetékes szerint a szaúdiak vezette koalíció tévedésből mért légicsapást a násznépre, de maguk a szaúdiak határozottan cáfolták, hogy ők követték el a támadást. A koalíció szóvivője azt mondta, hogy feltehetően húszi lázadók lőtték ki a rakétákat.

Az áldozatokat a makbanai kórházba szállították, és ottani orvosok mondták azt, hogy 131-en haltak meg a légicsapásban. A jemeni biztonsági forrásokra hivatkozó hétfői hírügynökségi jelentések még 28 ember haláláról szóltak, mi pedig a France 24 értesülései alapján írtunk 70-ről.

Rupert Colville, az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője úgy nyilatkozott, hogy amennyiben igaz, hogy 131-en haltak meg, akkor ez a legsúlyosabb incidens az egy éve tartó jemeni fegyveres viszály kirobbanás óta. A civileket ért támadást Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is elítélte. 

A jemeni konfliktusban a síita húszi lázadók és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert kormánnyal. A szaúdiak vezette, az Egyesült Államok támogatását élvező szövetségesek március óta intéznek légitámadásokat a lázadók ellen, de egyre több a civil áldozat. Az ENSZ emberi jogi irodájának adatai szerint a konfliktus kirobbanása óta több mint 4500-an haltak meg Jemenben, és közülük, ebből ádlozat 2355 civil volt.

A jemeni konfliktus okairól és a két hatalom közé szorult ország sorsáról itt írtunk részletesen: