84 ezer menekültet nem regisztráltunk

2015.10.01. 08:58

A Népszabadság tudósítása szerint Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt azt mondta, hogy

Magyarország nem regisztrált mintegy 84 ezer, a horvát határon át érkezett menekültet, mert azt feltételeztük, hogy a horvátok már megtették.

Ez a részlet az MTI híradásában nem szerepelt, pedig elég érdekes körülmény tekintve, hogy Magyarország a nemzetközi fórumokon azzal magyarázza a kerítésépítést a déli határainkon, hogy meg akarjuk védeni a schengeni határokat.

Eddig csak Szijjártó Péter külügyminiszter tett arra utaló megjegyzést, hogy az eddigi állításokkal szemben talán mégsem minden menekültet regisztrálunk. Hétfőn - miközben a francia igazságügyi minisztert oktatta ki - azt mondta,

Magyarországra idén eddig 275 389 bevándorló érkezett. Magyarország, vállalva a komoly terheket, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátta az illegális bevándorlókat és többségüket regisztrálta.

Azt persze a sajtó már legalább egy hete észrevette, hogy a Horvátországból Magyarországra áttolt menekülteket valószínűleg nem regisztráljuk, hiszen ahogy átérnek a határon, buszokra, vonatokra rakjuk, és elszállítjuk őket Hegyeshalomba, hogy onnan gyalog tegyék meg az utat Ausztriába. Pintér azonban most először hivatalosan is elismerte, hogy nem tartjuk be a schengeni szabályokat.

Ráadásul a horvátok feltehetően szintén nem regisztrálnak, hiszen az opatovaci menekülttáborban erre se infrastruktúra, se elegendő tolmács nincsen. Tudósítások szerint a táborban mindössze egy-két órát töltenek a menekültek, ami legfeljebb azt teszi lehetővé, hogy felírják a nevüket, és rögzítsék az általuk bemondott származási országot. 

Mindez azt jelenti, hogy a menekülteket először Ausztriában vagy Németországban regisztrálják, ami azzal járhat, hogy a dublini rendelet alapján nem küldhetőek vissza Magyarországra. Viszont Németország jogosan orrolhat meg, hiszen nem teljesítettük kötelességeinket.