Lengyel aprósüteménnyel hálózzák be áldozataikat az uzsorások

A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetében tartottak egy konferenciát arról, hogy milyen anyagi megoldásokat választhatnak a mélyszegénységben élők. Ezen az derült ki, hogy a hátrányos helyzetű települések legfőbb ura: az uzsorás. Rajta kívül még két szereplője van a hitelezésnek: az ismerősök és a rokonok. Az uzsora-rendszer virágzik, nincs olyan szereplője a település életének, beleértve a polgármestert és a védőnőt is, aki ne tudna róla, és ne venne benne maga is aktívan részt.

A konferencia vendégei szerint az állami szociálpolitikai intézkedések, a büntetőállam, a szegénység kriminalizálása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szegények egyre mélyebbre süllyedjenek az adósságcsapdában. Az Eurostat adatai szerint ma Magyarországon 1,4 millió ember nem tudja rendesen befűteni a lakását, a lakosság 26 százalékának pedig van valamilyen, a lakását érintő közüzemi tartozása.

Misetics Bálint, a CEU doktori iskolájának hallgatója szerint nem lenne ilyen rossz a helyzet, ha a mindenkori kormányok az elmúlt bő tíz évben a lakáshitelek helyett a lakásfenntartást támogatták volna. A támogatások hiányával együtt ráadásul az utóbbi években erősen megindult a lakhatással kapcsolatos szegénység kriminalizálása, mint például a hajléktalanok esetében, de büntetik a falopást, a lakásfoglalást, és azt is, ha valaki jobb híján, egy erdőben próbál kunyhót építeni magának.

Durst Judit kutató az elmúlt éveket olyan hátrányos helyzetű kistelepüléseken töltötte, ahol első kézből figyelhette meg, hogyan is intézik pénzügyeiket a legszegényebbek. Durst kutatott olyan faluban, ahol a lakosok 99 százalékának volt nagyobb adóssága volt, mint amennyi a havi bevételük. Az ilyen családoknál az informális hitelezés a legelterjedtebb: senki sem megy be a helyi takarékba, vagy a legközelebbi bankfiókba, hogy kölcsönt vegyen fel.

Abban a konferencia résztvevői nagyjából egyet is értettek, hogy valószínűleg nem is kapnának. Durst azt látta, hogy ezeknek az embereknek az élete egy állandó kalkulálás és számolgatás a pénzzel. Szerinte az is egyfajta kalkulálás, amikor külföldre mennek szerencsét próbálni. “A szegények befektetése abba, hogy egyszer majd jobb lesz” – fogalmazott. Ő azt figyelte meg, hogy míg Angliába inkább azok a szegények vándorolnak ki, akiknek van miből beruházni, van miből kihúzni az első pár hónapot kint, addig Kanadában a még náluk is szegényebbek próbálnak új életet kezdeni, bízva a menekültstátusszal járó szociális juttatásokban.

A helyi pénzügyek egyértelmű kulcsfigurái az uzsorások, akiket szinte lehetetlenség szóra bírni, a kutatónak is alig egy-kettő mesélt arról, hogyan is dolgozik. A helyiek nem az ellenséget látják bennük, hanem a segítőjüket. Pontosan tisztában vannak vele, hogy ez egy ördögi kör, de szinte már havi bevételként tekintenek az uzsorástól kapott pénzre.

Ha nincs pénz, az ember úgyis elmegy a Zolikához

– a helyiek viszonyát az uzsora intézményéhez Durst szerint ez a mondat adja vissza a legjobban.

Annak ellenére, hogy szóba nem álltak vele, a kutató meg tudta figyelni, hogyan is dolgoznak az uzsorások. Találkozott olyannal, aki mindössze harminc ezer forintból indította el a hitelezést, négy hónap múlva pedig már meg tudott venni egy kétmilliós házat. Ő az úgynevezett „dögös kamatosok” közé tartozott. A helyiek így hívják azokat az uzsorásokat, akik pofátlanul magas, nemritkán száz százalékos kamattal adtak kölcsön pénzt. Náluk általában az volt a felállás, hogy a feleség vezette a könyvelést, a férfi pedig intézte a pénzügyeket, ami főleg a behajtásból állt.

Az uzsorások másik csoportja a korrekt kamatosok. Ők általában úgy kezdik el az üzletet, hogy felvesznek egy pénzintézettől egy nagyobb kölcsönt, majd abból kezdenek ők maguk is kölcsönöket adni, szűkebb körben, és jóval kisebb, általában 25 százalékos kamatra. Ebben a körben főleg nők az uzsorások.

Sokuknak még a nyolc általánosa sincs meg, mégis szinte hihetetlen, hogyan tudnak fejben számolni, ha a pénzügyekről van szó

– mondta a kutató. Az uzsorások hihetetlen mélyen be vannak ágyazódva a helyi közösségekbe, mindenki tud róluk, és nem ritkán a település minden kulcsszereplője maga is benne van az üzletben: a polgármester, a boltos, a közmunkások munkavezetője.

Az Autonómia Alapítvány munkatársa, Béres Tibor szintén az első sorból figyelte meg több településen is, milyen módszerekkel dolgoznak az uzsorások. Ő három ilyet tud megkülönböztetni:

• Bekínálás: drága autó, lehúzott ablak, gurul lassan a falu utcájában. Magukhoz intik a településen sétálókat, főleg a családanyákat. Elővesznek egy köteg pénzt, és jön a bekínáló mondat, mert az uzsorások általában mindent tudnak mindenkinek a családi hátteréről: hallom gyógyszer kéne az apádnak, hallom megbüntették a fiadat. A nő elfogadja a pénzt, és már ketyeg is az uzsorakölcsön.
• Kompenzációs fogyasztás: A legszegényebbek annyi mindenről kénytelenek lemondani, hogy sokszor a fogyasztási cikkek bekínálása a legcélravezetőbb módszer az ő esetükben. Nem a hús, nem a kenyér, nem a kóla, hanem egy lengyel, dobozos aprósütemény, a ciasteczka az, ami a legnépszerűbb a szegények körében. Az uzsorások előveszik a süteményt, megkérdezik, hogy szívesen megennék-e, kifizetni majd csak a jövő hónapban kell, igaz, elég borsos áron. Ők az élelmiszer-uzsorások, akiket nem szabad összekeverni azokkal a boltosokkal, akik hitelre adják a kenyeret meg a tejet. Az élelmiszer uzsorásoknak nincs üzletük, nem akarnak feltűnést kelteni, házhoz viszik vagy utánfutóról adják az árujukat.
• Krízishelyzet szülte azonnali kölcsön: Rosszul van a gyerek, ötezer forint a gyógyszer, másik ötezer forint, amennyiért elvisz valaki a legközelebbi patikába, és már hirtelen kell is a tízezer forint az uzsorástól. Megbüntetettek ötvenezer forintra, mert sáros volt a rendszámtábla és nem látszott rendesen, hogy mi van rajta, ki kell gyorsan fizetni.

Szó volt azokról az igazán szegény rétegekről is, akiken a résztvevők egy része szerint már senki meg sem próbál segíteni. Ők azok, akik még az uzsorástól sem tudnak kölcsönkérni, mert havi 12 ezer forintból kell kijönniük, és hozzájuk hiába megy oda bármelyik civil szervezet segítő szándékkal, ők már annyira törvényen kívüliek, annyira a peremre kerültek, hogy egyetlen céljuk van: megélni a holnapot.

„Egy ilyen családban hiába mondanánk tanító célzattal, hogy ne hagyd égve a villanyt egész éjszakára, ne pazarold az áramot, amit ráadásul feltehetően lopsz is, mert a villany azért ég náluk, hogy a csótányok ne másszanak rá éjjel a gyerekekre. És azt sem tudjuk nekik mondani, hogy ne legyen télen negyven fokra felfűtve a szoba, inkább öltözzenek fel. Azok, akik csigát szednek és azt eszik, mert nincs más, és különben éhen halnának, na ők az a réteg, akik teljesen magukra vannak hagyva” – hangzott el.