Meglepő nevek, meglepően sok jelölt a Fidesz-alelnökségre

2015.10.02. 11:18
A Fideszben több az alelnök-jelölt, mint az alelnöki poszt: novemberben tisztújítást tartanak a kormánypártban, ahol lecserélődnek Orbán Viktor alelnökei. Három kiadó helyre háromnál több jelölt neve is felbukkant. Összeszedtük a most repkedő neveket Gulyástól Kubatovig.

A Fidesz országos elnökségének négy jelenlegi alelnöke közül novemberben a Fidesz-kongresszuson három országosan ismert politikus is távozik a testületből.

Lemond az eddig viselt tisztségéről

  • Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter
  • Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere,
  • és visszaadja alelnöki megbízását Kósa Lajos is,

Kósa azonban más formában így is marad: új frakcióvezetői megbízatása révén továbbra is állandó tagja lesz a testületnek.

Pelczné, a stabil pont

A Fidesz alapszabálya szerint az országos elnökségben a párt elnöke, a kongresszus által választott négy alelnök, az országos választmány elnöke, valamint az országgyűlési képviselőcsoport vezetője kapnak helyet.

A miniszterré előlépett Rogán Antal éppen a frakcióvezetői poszt leadása miatt kikerül a hivatalos pártelnökségi keretből, de ő a miniszterelnök-pártelnök politikai kabinetfőnökeként így is, úgy is közel marad a politikai döntésekhez.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke viszont marad, miután ő tölti be a Fidesz országos válaszmányi elnöki posztját is.

A szorosan vett országos pártelnökségben Orbán Viktor pártelnökön kívül egyedül Pelczné Gál Ildikó képviselheti a folyamatosságot.

Gulyás, Kubatov, Gyürk, Kocsis, Németh

A három megüresedő alelnöki posztra viszont jelenleg több jelölt is van. A november 15-i tisztújító kongresszuson azonban szinte biztos, hogy nem kell majd a többes jelöléssel bíbelődniük a küldötteknek:

az Orbán-Kövér-Rogán trió addigra választani fog a felmerült nevek közül.

Úgy tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet szerint biztos befutónak számít Gulyás Gergely, a parlament jelenlegi alelnöke, aki az új alaptörvény elkészítése idején került be a Fidesz irányítói közé.

Szóba került Kubatov Gábor neve is. A pártigazgató bevonása ellen éppen a pártigazgatói posztja szól, amely az utóbbi években gyakorlatilag állandó stallumává vált. A Fideszben azonban eddig nem nagyon volt példa, hogy a politikai és a pártigazgató által megtestesített technikai vezetést egy kézbe egyesítsék.

A lehetséges új alelnökök között gyakran emlegetik a Fidesz potenciális kampányfőnökét, Gyürk Andrást is. Gyürknek viszont európai uniós képviselői mandátuma miatt lenne nehéz az elvárásoknak megfelelően kivennie a részét az alelnökök politikai munkájából.

Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármesterét az alelnökség mellett a Fidesz budapesti elnöki posztjával kapcsolatban is emlegetik. A párt kommunikációs igazgatója azonban eddig nemet mondott a felkérésekre.

Úgy tudjuk, benne van a kalapban Németh Szilárd rezsibiztos neve is.