Kiránduló közmunkásokat néztek migránsoknak

2015.10.05. 16:27

Lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök színesítették 24 jutalomkiránduláson lévő bőszénfai közmunkás programját Pakson, ahol migránsoknak nézték a polgármesterrel együtt érkezett csapatot – írta a Sonline.hu.

„Úgy látszik, olyan időket élünk, hogy mindenki mindenkit feljelent, de szerencsére a kirándulás hangulatát mindez nem törte meg. Hazafelé már ugrattuk is egymást a történtekkel” – nyilatkozott a lapnak a bőszénfai polgármester. Nyitrai István azért megjegyezte, hogy kicsit keserű lett a szájuk íze hiszen a kiránduló csapat tagjai keményen dolgoztak egész évben.

A bőszénfai közmunkások Mohácsra, Paksra és Dunaújvárosba látogattak el, előzetesen éttermi asztalt foglaltak Pakson.

De a tervezettnél előbb érkeztek, így fél órát várakoztak a Darányi Ignác Terv feliratú matricával díszített busszal egy lakótelepi parkolóban. Két három percen belül már rendőrök jelentek meg, akik közelebbről látva a csapatot már „mosolyogva, barátságosan mondták el, miért jöttek” – mondta a polgármester.

Igaz, ezután, ha már ott voltak a rendőrök

végül kedélyesen elbeszélgetve, de először a gépkocsivezetőket, majd végül mindenkit igazoltattak, ezután magukra hagyták a csapatot.

Bőszénfán harminchat közmunkás dolgozott az év során. Egy másfél millió forintos programkeretében útfelújítást, kátyúzást és padkafelújítást tudtak végezni a falu belterületi útján. Rendbe tették a külterületi utakat, és az árkolás is elkészült. A teljes munkák értéke a polgármester szerint hárommillió forint volt, ennek kapcsán szervezték meg a kirándulást azoknak, akiknek a munkájával elégedettek voltak.

Nem ez az első eset, hogy migránsnak hisznek egy helyi csoportot. A tévesztőversenyben eddig minden bizonnyal Nagymágocs vezet, amelynek határában a közmunkások és a földmérők nézték egymást menekültnek, és úgy megijedtek egymástól, hogy az egyik csapat beugrott az árokba, a másik biciklin menekült el a falu felé.