Végveszélyben a világ legcukibb állata a kerítés miatt

07
2015.10.08. 10:19

Sosem gondolt következményekkel járt a déli határon épült kerítés, a Népszabadság pedig erről ezzel a címmel tudósít

Az Orbán-kormány inkább kiirtotta a világ egyik legritkább állatát.

A cikk arról szól, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem került sor a Kelebia mellett épülő határkerítés sávjában élő földikutyák áttelepítésére, részben időhiány miatt, részben pedig azért, mert a populáció nagy része amúgy sem élte volna túl a műveletet. Mint írják, a föld alatti rágcsálók egy része már a kerítésépítés során elpusztult, a többivel pedig az állomány elszigetelődése fog végezni.

Így mászik a földikutya

A délvidéki földikutya az egyik legritkább állat a világon: a teljes állományt ezer példányra becsülik, ennek nagyjából a fele élhet magyar területen. Összehasonlításul, a nemzetközi természetvédelem emblémaállata, a szintén a kipusztulás szélére sodródott kínai óriáspanda populációja körülbelül háromezer egyedből áll.

A földkutyák siralmas helyzetére időben figyelmeztettek a természetvédők, a kormányzat azonban csak a kerítésépítés megkezdésekor kezdett el foglalkozni a kérdéssel, azonban akkor már késő volt. 

Most a lap által megismert szakértői anyagok azt írják, hogy a túlságosan kis létszámú állományban máris mutatkoznak a genetikai leromlás jelei, a kerítés megépítése után pedig a kettészakadt, elszigetelt állományrészek pusztulásra vannak ítélve

a gyenge migrációs képességű délvidéki földikutya részpopulációk határsávban található élőhelyét az épülő határzár olyan mértékben semmisíti meg, illetve darabolja fel a földikutya életterét, hogy az a továbbiakban alkalmatlan lesz a határsávban élő részpopulációk fenntartására.

A földikutyák szaporítási és visszatelepítési programjáról Szily László volt kollégánk írt három éve nagyszerű riportot.