1370 kilométer NATO-drót kellett a kerítéshez
Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn részletes kimutatást tett közzé a déli határzár teljes költségvetéséről. A beruházásért felelős minisztert Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője kérdezte arról, hogy a kormányzat honnan vásárolta a kerítést.
10 milliárd
Pintér összesítéséből kiderül, hogy október közepéig 6 milliárd forintos kiadást hagytak jóvá és fizettek ki. A munkákhoz azonban további 4 milliárd forintos forrásra van még szükség. A 10 milliárdos keret legnagyobb részét a kerítés-alapanyagok beszerzésére költötték. Mindezt nagyjából száz kisebb-nagyobb cégtől szerezték be, melyek közül egy-kettő milliárdos tételben kapott megrendelést.
A legnagyobb haszonélvező a dunaújvárosi DAK Acélszerkezeti Kft. volt, ami egymaga 3 milliárdos megrendelést kapott.
1370 kilométer
A miniszter által megküldött költséglista szerint „NATO-drót késztermék” beszerzésére és gyártására 5,2 milliárdot terveztek be. A két határszakaszra 1370 kilométer kész NATO-drótot vásároltak 3,3 milliárdért, de 1,9 milliárdot költöttek a „honvédség által megjelölt speciális telepítésű NATO-drótra” is. A sérülésveszély miatt a külföldi és a magyar sajtóban is sokat emlegetett pengés drót 15 milliós gyártási költsége eltörpül a többi alapanyag beszerzéshez képest. További 2,1 milliárdba kerültek a magas kerítés elemei.
9,5 millió a két Max Max-vagon
Relatíve kis tétel, de a két Mad Max-vagon elkészítése is szerepel a listán. A Röszkénél és Zákánynál használt, egyik oldalán szöges dróttal borított vasúti kocsikra, amelyek vasúti vonatkapukként szerepelnek az elszámolásban, 9,5 millió forintot költöttek.
200 millió cölöpverésre
A kerítésoszlopok felállításához használt cölöpverő gépek bérlésére több mint 200 millió forint ment el. A fizetések, túlóradíjak összesített kerete viszont ezt az egyetlen dologi kiadási tételt sem érte el.
153 millió személyi jellegű kiadás
Pintér válasza szerint személyi jellegű kiadásokra összesen csupán 153 milliót terveztek be. Ezen belül az egyik legnagyobb részt a Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjainak munkadíja volt 60 millió forinttal.