Orbán Viktor világméretű összeesküvést orront

2015.10.30. 12:58

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre konferenciát rendezett Az idők jelei című vitaanyag bemutatására. Az eseményen a miniszterelnök is beszédet mondott.

Balog Zoltán emberminiszter-ceremóniamester tökéletesen foglalta össze, miről szól ez az egész: a keresztény értelmiség három szervezeten keresztül tart tükröt a kormány elé, annyi, hogy az egyik szervezetnek ő az elnöke, a többiek szerint pedig jó az irány.

Na, ezt sorolták szinte elviselhetetlenül hosszan, mire végre szóhoz jutott Orbán Viktor is, hogy felvázolja kicsit bővebben azt, amiről a reggeli Kossuth rádiónak adott interjújában beszélt. Sőt, ahogy ő fogalmazott: beszéljen a még most is „formálódó gondolatról", amit majd a két hét múlva esedékes Fidesz-kongresszus tökéletesít.

Orbán szerint nem egyszerűen teszetoszaságról, ügyetlenségről, a helyzet téves felméréséről van szó, amikor azt látjuk, hogy minden nyilatkozat, tanácskozás ellenére is naponta több ezer embert szállítanak Európába.

Szerinte nehezen elképzelhető, hogy Európai nagyhatalmak − akiknek hatalmas, jól működő titkosszolgálatuk van, rengeteg pénzük révén a világ szürkeállományának garmadája áll rendelkezésre, hogy folyamatokat előjelezzenek, azokra megoldásokat találjanak ki − felkészületlenül szaladjanak bele egy ilyen helyzetbe. Olyan államok, amelyek szervezettek, fegyelmezettek, döntésképesek, nem lehet, hogy ilyen szinten szerencsétlenkedjenek.

Az emberben él a gyanú, hogy ez nem véletlenül van így

− mondta. Majd részleteket olvasott fel egy európai baloldali akciótervből, amik arról szóltak, hogy az államok nemzetközi közösségének, az államoknak és a világpolgároknak kozmopolita közösséggé kell továbbfejlődniük.

És ha megnézzük az eddigi eredményeket, láthatjuk, hogy a politikailag konstruált világtársadalom nem utópia, az ehhez kapcsolódó retorika is tökéletesen működik. Tehát, fordítja le Orbán a mai helyzetre:

A meneküléshez való jog, a vándorlás tisztán emberi jogként értelmezendő. Tudatos baloldali szellemi konstrukció megvalósítása előtt állunk, ami a nemzetállamokat zárójelbe akarja tenni.

Orbán szerint fel kell tenni a kérdést, hogy ezzel ki bízta meg az európai vezetőket. Hogy ki bízta meg őket azzal, hogy más kultúrájú emberek ilyen tömegét szállítsa be Európába. Szerinte nyilvánvalóan senki, így a demokráciához kell fordulni ezzel az árulással szemben, és el kell érni, hogy az európai polgárok demokratikus módon elmondhassák a véleményüket erről, hogy igennel vagy nemmel felelhessenek erre. El kell indítani egy európai vitát szerinte.

Árulás van. Európát elárulták, ha nem állunk ki érte, ezt az Európát el fogják venni tőlünk

– fogalmazott, és hozzátette, jól szervezett, nagy pénzt mozgató, nemzetállami kereteken túl gondolkodó, senki által meg nem választott vezetők hagymázas tervét teljesíti be Európa, ahelyett, hogy a polgárok elképzeléseit, akaratát valósítaná meg. Megjegyezte, nem véletlen, ha erről a hallgatóságnak beugrik Soros György.

Orbán szerint észre sem veszi már Európa, milyen mélyen jár, hová süllyedt, majd megismételte, amit reggeli rádióinterjújában, hogy az osztrák kancellár már nem mer kimondani egy olyan egyszerű szót sem, hogy kerítés, helyette kapuról beszél hosszú szárnyakkal. „Első hallásra vicces, de nézzük ennek a szánalmasságát. Hova jutottunk? Az az Európa, ami a szólásszabadság világa volt, ma olyan szellemi állapotban van, hogy bizonyos szavakat nem lehet kimondani" − mondta.

Mellesleg egyik legjobb mondata is itt hangzott el. Miután hosszan fejtegette a magyar néplelket, majd a „feszítő lényeglátás" fogalmát bevezetve gyakorlatilag meg is fejtette azt, egy egyszerű telepi mondattal az osztrákok jelzője is meglett:

Az osztrák egy decens fajta.

A feszítő lényeglátás fogalom magyarázata, amennyire Orbán Viktor formálódó gondolataiból ki lehetett olvasni:

  • A magyar világban az a közbölcsesség uralkodik, hogy mindenki lehet boldog - a kövér, a sovány, az öreg, a fiatal, a szegény, a gazdag -, csak egy fajta ember nem lehet boldog: a gyáva. A gyáva, mert a gyáva magyar tudja magáról, hogy az, és ez folyamatosan feszíti belülről. Nem minden népet furdalja, ha gyáva, de a magyart igen. Ezért kikívánkozik belőle a gondolat, amitől megszabadulhat ettől a nyomasztó érzéstől. Ráadásul a magyaroknak nehézséget okoz, hogy ha valami igazságtalanságot vagy nem jól működő dolgot észrevesz, akkor azt ne tegye szóvá. És ne tegyen arra megoldási javaslatot.

(A feszítő lényeglátáshoz hasonló túlfeszült lényeglátásról − és a hamis realizmusról − Bibó írt Eltorzult magyar alkat zsákutcás magyar történelem című művében, amit legutóbb egyébként pont Vona Gábor idézett hosszan május végén egy kampányrendezvényen.)

A baj nagy 

− zárta beszédét Orbán, de szerinte Európa most még eldöntheti, hogy milyen irányba szeretne menni.