Több száz hajléktalan állt sorba ételért a Vasas-pályán

image (7)
2015.10.31. 16:52

Körülbelül 300 hajléktalan állt sorban szombaton a Vasas-pályán meleg ételért; megrendezték az Éhezők Viadala - I. Országos Hajléktalanok Főzőversenyét. A cím az egyik szervező szerint is provokatív kicsit, de legalább felhívta a figyelmet az eseményre.

Tóth Katától, a rendezvény egyik szervezőjétől megtudtuk, hogy az ötlet a menekültválság kapcsán jött: sokan beszéltek arról, hogy miközben mindenki a menekültekkel foglalkozik, a menekülteknek gyűjt adományokat, ételt, addig a hajléktalanokról mintha sokkal kevesebb szó esne. Tóth ugyan rendszeresen szervez ételosztást a II. János Pál pápa téren, de ettől függetlenül úgy gondolta, jó lenne egy nagyobb rendezvénnyel felhívni a figyelmet a hajléktalanok helyzetére.

Az rendezvény célja a szervezők megfogalmazása szerint "felhívni a magyarországi emberek figyelmét, az országunkat sújtó tömeges elszegényedésre, a hajléktalan emberek helyzetére, ellátásuk fontosságára, társadalomba visszaintegrálásuk nehézségeire. További célja, hogy összekössük azokat a szervezeteket, akik részt vesznek a hajléktalan ellátásban, itt közös célokat állítsunk fel, illetve megismerjük jobban egymás szervezeteit is".

A versenyen induló 14 csapat ugyan nem kizárólag hajléktalanokból állt, de azért minden csapatban segített egy-egy hajléktalan. Az egyetlen kizárólag hajléktalanokból álló csapatban pedig egy nem hajléktalan önkéntes is részt vett.

Az esemény tízkor kezdődött, a szervezők azt is meghirdették a hajléktalanszállókon, hogy szakácskodni, besegíteni is lehet jönni, illetve azt, hogy délután 2-3 körül ételosztás lesz. A verseny előtt, az esemény Facebook-oldalán folyamatosan ment, hogy ki mit tud hozni, kinek mire van szüksége: például a verseny első három helyezettjének ajándéka is kérdéses volt még két nappal ezelőtt, de a segítségkérés eredményeképp meglettek a nyeremények: pokrócok, hálózsákok, órák, emléklapok.

A zsűri tagjai Iványi Gábor, lelkész, a Szegényeket Támogató Alap alapítója, illetve Kiss László, a Független Egészségügyi dolgozók Szakszervezetének volt elnöke voltak.

Érdekes, a szervezőket is meglepő összetételű volt az esemény: A Város Mindenkié csoporttól, a Keletiben menekülteket segítő civil szervezeten át, a jurtasátras, Póka László-féle Nem Adom a Hazámat csoportig mindenféle szervezet jelen volt. Volt, akinek mindegy, hogy menekült vagy hajléktalan, és volt, aki azért volt itt, mert végre nem a menekülteknek, hanem a magyar hajléktalanoknak lehet segíteni.

A szervezők szeretnék majd minden évben megszervezni a versenyt, remélik, egyre nagyobb volumenű tud lenni.