Nyáron is meghalt egy ember a Merényi zárt osztályán

2015.11.02. 14:21

Idén augusztusban kiugrott egy férfi a Merényi Gusztáv Kórház zárt osztályának második emeletéről, és a helyszínen meghalt – értesült az Index. A férfi berúgta a kulcsra zárt nővérszoba ajtaját, ennek a helyiségnek nem volt rács az ablakán, így könnyedén ki tudott ugrani. 

Ezek a zárak semmit sem érnek, a gyógyszeres szoba ajtaját is simán be lehet rúgni

– mondta az Indexnek a kórház egyik dolgozója, aki szerint az eset utáni belső vizsgálat semmilyen hiányosságot nem tárt fel a Merényi Pszichiátriai és Addiktológiai Centrumában. 

Az augusztusi esettel kapcsolatban megkerestünk az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) Főigazgatóságát (szervezetileg hozzájuk tartozik a Merényi), ám cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak a kérdéseinkre. Információinkat azonban nem hivatalosan a kórház több dolgozója is megerősítette. Amint megérkezik a kórház válasza, frissítjük a cikket. 

Ez már a sokadik eset, hogy valaki kiugrott a Merényi zárt osztályáról. Múlt szombaton szintén a másodikról ugrott ki egy férfi, ő túlélte, de azóta is az intenzíven ápolják. Korábban is történtek hasonlók, egy nő például kimászott az első emeletről, és hazasétált. 

Hétfőn a Merényiben uralkodó állapotokkal kapcsolatban a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) közleményt adott ki

A kórházi osztályon a körülmények nem felelnek meg a modern pszichiátriai ellátás minimum feltételeinek, és felvetik a kórház fenntartójának felelősségét is

– írták. A Merényi az ESZSZK-hoz tartozik, fenntartója pedig a Fővárosi Önkormányzat. Ha tudni szeretné, miért marasztalja el az MPT a Merényit, olvassa el ezt a cikkünket