Emma
5 °C
8 °C

Besenyő Pista bácsit hívja segítségül Kósa Lajos

2015.11.03. 12:34
100 ezer jogszabályt megszüntetne, ráadásul gerilla módszerekkel Kósa Lajos.

A Fidesz-frakció új vezetője új feladatokat talált magának és a kormánypártok országgyűlési képviselőinek.

A Rogán Antal helyébe lépett politikus kedden a sajtó képviselői előtt beszélt terveiről, és elmondta, hogy a későbbiekben bürokráciacsökkentési akciókat indítana. A frakciót is szeretné úgy átalakítani, hogy képes legyen bekapcsolódni ebbe a munkába.

Kósa becslése szerint a magyar népesség – a „portástól a miniszterelnökig” – nagy átlagban 70 százalékban jogszabálykövető. Az átlagon nemcsak büntetésekkel, hanem a szabályok számának csökkentésével is lehetne javítani.

A fideszes politikus szerint Magyarországon jelenleg az alaptörvénytől az önkormányzati szabályokig összesen körülbelül 300 ezer jogszabály van érvényben, de ebből 100 ezret nyugodtan meg lehetne szüntetni.

Kósa elmondta, hogy szeretne egy Mi a hülyeség? címet viselő internetes felületet létrehozni, ahova bárki beküldhetné a megítélése szerint felesleges vagy rossz szabályozásokat. Kósa fellépne például az olyan adók ellen, amelyek beszedése drágább, mint amennyi bevételt hoznak a költségvetésnek. A frakció „gerilla megszüntetésekkel” javíthatna a helyzeten, mert különben felébrednének a lobbisták – mondta a politikus és hozzátette, hogy ehhez a munkához szeretné megnyerni Laár Andrást is, aki arcát adhatná a deregulációhoz.

A sajtóbeszélgetésen az derült ki, hogy Kósa nagyon rossz véleménnyel van a bürokratákról. Több erős megjegyzés mellett többek között kijelentette:

A bürokrácia mindig nő, mint az arcomon a szakáll, ezért mindig le kell vágni.