Lajos, Patrícia
15 °C
28 °C

85 ezret fizethet egy Facebook-megosztásért

2015.11.03. 17:19
Somogyi Mária álmában sem gondolta volna, hogy miután megoszt egy cikket a tatai önkormányzat ingatlangazdálkodásáról, 10 ezer forintos sérelemdíjat és 75 ezer forintnyi illetéket és perköltséget fizettetnek vele. A TASZ nemcsak jogi úton nyújt segítséget, közösségi finanszírozással pénzt is gyűjtenek neki. PolitiKuss kampányával áll ki a TASZ a politikusok kritizálásának joga mellett.

„Bátor dolog ma Magyarországon egy politikusnak beszólni: újságírók, bloggerek és hétköznapi emberek kerülnek ezért a bíróság elé″ – írja a TASZ a PolitiKuss kampány beharangozójában. 

politi
Fotó: politikuss.tasz.hu

Szerintük:

  • A probléma különösen vidéken nehezíti meg a polgárok életét, ahol a helyi hatalom képviselői jogi eszközökkel torolják meg az őket érő kritikát.
  • A hatályos szabályozás szerint ugyanis ilyen esetekben párhuzamosan indítható polgári- és büntetőeljárás.
  • A büntetőeljárás során az országgyűlési képviselőket, polgármestereket kiemelt védelem illeti meg.
  • Míg tehát az átlagember az általa felfogadott és fizetett ügyvéddel képviseli a vádat, addig az országgyűlési képviselők és polgármesterek helyett az állam átvállalja ezt a feladatot: a rendőrség nyomoz, a vádat az ügyész képviseli, és ez egyetlen fillérjükbe sem kerül.
  • A megvádolt személytől pedig még az ítélet előtt ujjlenyomatot vesznek és lefényképezik, mintha súlyos bűncselekményt követett volna el.
  • A jogi nyomásgyakorlás a kritika halkulását eredményezheti, sőt a hatalommal szembeni tényeken alapuló kritika, a korrupció leleplezése is csökkenhet.

A TASZ több olyan személyt is képvisel, akiket pusztán a véleményük miatt ilyen eljárásnak vetettek alá. Köztük Somogyi Máriát is, akit egy közösségi oldalon megosztott tartalom miatt 10 ezer forintos sérelemdíj és további 75 ezer forintnyi illeték és perköltség megfizetésére kötelezett a bíróság. Somogyi Máriának a TASZ nem csak jogi úton nyújt segítséget, hanem közösségi finanszírozással próbálja előteremteni a perköltséget és a sérelemdíjat is.

A TASZ a kezdeményezés honlapján azt írja, növekvő aggodalommal figyelik, hogy Magyarországon egyre nagyobb kockázatot vállalnak azok az újságírók és közéleti kérdésekben megnyilvánuló polgárok, akik politikusokat kritizálnak. A TASZ több olyan perben nyújt jogi képviseletet, amelyekben politikusok jogi eszközökkel próbálják elhallgattatni a kritikusaikat.

A demokrácia működéséhez hozzátartozik a vita, melyben egy közszereplőnek több kritikát kell eltűrnie, mint egy hétköznapi polgárnak; ez biztosítja a hatalom mindenkori birtokosainak elszámoltathatóságát. Több ezer magyar újságíró, és sok tízezer, közéletileg aktív polgár joga, illetve feladata a kritika megfogalmazása – de ezt a hatályos szabályozás egyre inkább ellehetetleníti, egyre kockázatosabbá teszi.

– írják. A TASZ kidolgozott egy szabályozási koncepciót, amely szerint a becsületsértés és rágalmazás miatt büntetőeljárást nem lehetne indítani, polgári pereket pedig nem indíthatnának a közhatalmat gyakorló személyek a hivatalos tevékenységükkel összefüggésben megfogalmazott kritika miatt.

A politikuss.tasz.hu oldalon egy szabadon szerkeszthető sablonlevél kíséretében el lehet küldeni ezt a szabályozási koncepciót a képviselőknek, más politikusoknak. „Emellett a TASZ lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy szólásszabadságát nyilvánosan gyakorolja: november 9-én, egy rendhagyó performansz keretében, a Blaha Lujza térnél, illetve a Parlamentnél felállított óriásplakátokon az ország vezető politikusainak arcképén üzenhet matrica és filctoll segítségével minden jelentkező″ – teszik hozzá. A további videók, információk a kampány honlapján elérhetők.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.