Meghirdették Göncz Árpád újratemetését

HUS 5745
2015.11.07. 11:43

A Demokrata Ellenállás nevű ellenzéki szerveződés közzétett egy felhívást, miszerint egy héttel a temetés után november 14-én, szombaton

Göncz Árpád újratemetése néven szerveznek rendezvényt az Óbudai temetőben.

Az időjárás-előrejelzés szerint azok, akik szeretnének majd egy kicsit kegyeletsérteni és hullagyalázni, szerencsére derült időben tehetik majd ezt meg. Az újratemetést meghirdető szervezetet az a Szabó Gábor vezeti, aki korábban a Göncz-temetésre akart toborozni kétszáz „olyan bátor demokratát, aki tettekben is kiáll elvei mellett”, és megakadályozza, hogy Áder János és Orbán Viktor részt vehessen a temetésen. Ebből végül nem lett semmi.

Még korábban Szabó

A Demokrata Ellenállás a mostani akciót azért hirdette meg, mert szerintük „Göncz Árpád végakaratát semmibe vették, politikai örökségét elkótyavetyélték″ a hivatalos temetésen: „hiába ragaszkodott a Diktátor távolmaradásához, ott volt. Hiába kérte Mécs Imrét, az Ő beszédét cenzúrázták. Akik a mai temetésen résztvettek: a demokráciát, és Elnökünk Örökségét temették el valójában.″

Ezek az állítások ugyanakkor nem felelnek meg a valóságnak, Göncz Árpád a végakaratában ugyanis egyáltalán nem azt kérte, hogy Orbán Viktor maradjon távol, hanem azt, hogy ne legyen állami temetése, és állami vezetők ne mondjanak beszédet. Orbán és Áder is mindketten végül magánemberekként vettek részt a rendezvényen, teljes összhangban Göncz kérésével. A miniszterelnök ráadásul nem a többi politikus közt foglalt helyet az első sorban, hanem feleségével a gyászoló tömegben állta végig a szertartást.

A felhívás szerint mindenesetre jövő szombat délután Göncz Árpád sírjánál az újratemetést meghirdető ellenzéki aktivisták megadják a „valódi végtisztességet" az elhunytnak, hogy „felélesszük politikai örökségét, amit ma megpróbáltak sírba tenni". 

A pénteki temetésről készült videónkat itt lehet megnézni:

Mindannyiunk Árpi bácsija voltál