Orbánék amerikai választásokba is beleavatkozhatnak

• A Fidesz-kormány évek óta amerikai ügynöknek nevezi ellenzékét, amerikai pénzeket, Washingtonból küldött cselekvési tervet, CIA-puccsot vizionál. Most viszont ők maguk készülhetnek olyasmire, amivel eddig másokat vádoltak.
• Connie Mack, Orbán amerikai szóvivője és lobbistája elérte: Washingtonban republikánus képviselők mentek neki Orbánék érdekeit védve saját kormányuk képviselőinek, Victoria Nuland államtitkárnak és Colleen Bellnek.
• A merész és agresszív reakcióból úgy tűnik, a magyar fél a menekültválságban megerősödve érzi magát, és arra játszik, hogy a Fehér Házat jövőre majd a republikánusok veszik be. 
• 2016-ra több mint 600 millió forintot kap a magyar államtól a rejtélyes Magyar Foundation of North Amercia nevű szervezet, ami közvetlenül támogathatja az amerikai politikusok kampányát, akár az elnökjelöltekét is. A szervezetben felbukkan Orbán amerikai tanácsadójának, Arthur J. Finkelsteinnek az embere is.
• És már most akad dokumentált eset, hogy a magyar államot képviselő egyik amerikai lobbicég olyan texasi kongresszusi képviselőnek adott pénzt, aki menekültügyben Orbánékat erősítheti.
• Ezek a tervek azonban nagyon sok szempontból visszaüthetnek.

Hosszú évek óta kampányol azzal a Fidesz, hogy baloldali ellenzékét és a liberálisnak elkönyvelt civil szervezeteket valójában az Egyesült Államok pénzeli és irányítja. Állítólag a miniszterelnök és környezete tavaly őszre már saját magát is meggyőzte róla és elhitte, hogy valamiféle CIA-s puccs készülődik ellenük. Egy éve, a kitiltási botrány kitörése óta fideszes politikusok pedig már rutinszerűen amerikaiügynöközik azt, akit éppen kell. 

De mi történne, ha a Fideszben valaki gondolna egyet, és meg akarná fordítani a viszonyokat?

Colleen Bell nagykövetnek a Corvinus egyetemen elmondott beszédét olyan szinten túlreagálta a magyar fél, hogy a múlt héten még ezt is meglépték: Orbán Viktor lobbistái republikánus ellenzéki képviselőket játszottak ki a washingtoni Kongresszusban az amerikai külügy ellen, miközben idehaza a kormány médiája is rögtön hozzáfogott Bell karaktergyilkolásához. De ez csak a kezdet.

Orbán Viktor kottájából

2015. november 4-én, több mint egy évvel a kitiltási botrány kirobbanása után Orbán Viktor gyakorlatilag pontosan azt csinálta meg az Egyesült Államok kormányával, amivel ő maga és emberei idáig vádaskodtak. Miközben a Fidesz idehaza azzal támadta a magyar ellenzéket, hogy annak képviselői amerikai pénzen bírálják saját országuk kormányát és valójában Amerika érdekét védik, közben most magyar pénzen arra használtak fel amerikai ellenzékieket, hogy Magyarország érdekét képviselve bírálják az Obama-adminisztráció külpolitikáját. Hoppál Péter talán valahogy így mondaná: 

a november 4-i washingtoni vita magyar pénzügyi körök által támogatott szervezetek színjátéka volt.

„Colleen Bell nagykövet önnek dolgozik, vagy talán nem?" – kérdezte múlt szerdán ízes déli akcentussal az elé tett papírok lapozgatása után Jeff Duncan republikánus képviselő a kissé meglepett Victoria Nuland európai ügyekért felelős államtitkártól. Mivel az amerikai Kongresszus külügyi bizottságának szerdai meghallgatásán nem Magyarország, hanem Szíria, pontosabban az ottani orosz beavatkozás utáni amerikai külpolitika volt terítéken, a meglepődés érthető. De már csak azért is érthető, mert Duncan magyar ügyekkel korábban nagyjából soha sem is foglalkozott.

Azonban Duncan a meghallgatáson – látványosan a papírjaiból, szó szerint felolvasva –mégis Colleen Bell múlt heti, a Corvinus egyetemen elmondott beszédét bírálta kérdéseiben, sőt tovább ment: annak visszavonását kérte Victoria Nulandtól, Bell közvetlen felettesétől. 

Nem mindenkit lepett azonban meg, hogy egy teljesen más témában meghirdetett kongresszusi meghallgatáson egy Magyarország iránt korábban semmilyen érdeklődést nem mutató amerikai politikus egyszer csak kiáll az Orbán-kormány mellett. Nem lepte például meg Orbán Viktor fizetett washingtoni lobbistájának és amerikai szóvivőjének, Connie Macknek azt a munkatársát, aki a Hungary Insights nevű, Amerikának szóló magyar propagandaoldalon élőben számolt be Duncan akciójáról. Sőt később egy vele készült interjúból kiderült: Mack személyesen is elment a meghallgatásra. De nem lepte meg a Magyar Távirati Iroda washingtoni tudósítóját sem, aki épp jókor volt jó helyen, hogy gyorsan és hosszan tudósítson arról: végre Orbánnal értenek egyet Washingtonban.

Az Orbán-kormány melletti kiállás és Colleen Bell bírálata ráadásul a szíriai meghallgatást követő másik hasonló eseményen is folytatódott, ahol az európai menekültválság volt már a téma. Itt Ted Poe texasi republikánus képviselő ment neki Colleen Bellnek, szappanopera-nagykövetnek nevezte, a Magyarországot lehordó beszédét pedig óriási hibának minősítette. De kiállt Magyarország mellett az a Dana Rohrabacher kaliforniai republikánus képviselő, hírhedt putyinista is, aki szintén Connie Mack lobbizásának köszönhetően korábban egy külön Magyarországnak szentelt meghallgatást is összehívott. Szóval Lázár János valószínűleg úgy fogalmazna, hogy

a Colleen Bellt a Kongresszusban bíráló republikánusok mögött Magyarország washingtoni lobbistája állt.

Az a – ismét Hoppál Péter kifejezését kölcsönvéve – hazai pénzügyi kör pedig, amelyik a lobbisták mögött felsejlik, nem meglepő módon ismét a Századvég. Ahogy erről korábban többször írtunk, ez a cég a magyar kormánnyal együtt összesen 1,4 milliárd forintos szerződéseket kötött Connie Mack volt republikánus képviselő cégeivel, a washingtoni SLI Group és Levick Strategic Communications, illetve a floridai Liberty International Group lobbicégekkel.

Mack korábban maga is képviselőházi külügyi bizottsági tag volt, jók az összeköttetései, sikertelen szenátori kampányát pedig az a szintén amerikai Arthur J. Finkelstein vezette, aki Orbán Viktornak is régóta ad tanácsokat, és a negatív kampányok, lejáratások nagy szakértőjeként ismert. Ősztől pedig Connie Macket Orbán Viktor egyenesen amerikai szószólójának, vagy ahogy Mack hirdeti saját magát, szóvivőjének nevezte ki a Miniszterelnökség. 

Bár a Mack cégeivel kötött 1,4 milliárdos szerződések célja lobbitevékenység kifejtése és Magyarország népszerűsítése Washingtonban, amit a múlt héten csináltak, túlmutatott a lobbizáson: ha szigorúan vesszük, pontosan azt tették, ami miatt idehaza Orbánék az USA külpolitikáját bírálják, egy ország belpolitikájába avatkoztak be.

És a java még csak most jön.

Magyar pénzügyi körök színjátéka

2014 közepén bejegyeztek Washingtonban egy Magyar Foundation of North Amercia nevű alapítványt, melynek eddigi tevékenységéről semmit nem lehetett tudni. Munkatársakat ugyanakkor már 2014 nyarától felvettek és folynia kellett valamilyen előkészítő munkának, legalábbis nyilvános internetes szakmai profiloldalak szerint egyesek projekteken, jelentéseken, adatbázisokon dolgoztak ennek a szervezetnek. De hogy valami tényleg készül, azt leginkább abból lehetett sejteni, hogy Magyar Foundation 2016-ra a 612 millió forintot kap a magyar kormánytól a költségvetési előirányzat szerint. Ez rengeteg pénz, egy ennyire ismeretlen szervezetnek főleg, több mint kétmillió dollárnak felel meg. 

A Magyar Foundation végül idén ősszel lépett volna a nyilvánosság elé egy kapitóliumi Kossuth-megemlékezés meghirdetésével, amit azonban rögtön el is halasztottak. 2015 szeptember végén aztán lett egy Facebook-oldaluk (jelenleg úgy három lájkolóval), majd egy weboldaluk. Ez a honlap tele van elavult hírekkel, azok meg nem működő linkekkel, ha pedig ezeket mégis meg akarnánk osztani, a Facebook a Lorem ipsum-töltelékszöveget szívja be. (Ahogy megírtuk, Connie Mack angol nyelvű propagandafelületei is hasonlóan olcsó megoldásokkal dolgoznak.) A nyilvános megjelenésük ilyen szintű elhanyagolása pedig csak tovább növelte a gyanút, hogy ennek a szervezetnek vajon mi is a valódi célja.

Mert hogy a Magyar Foundation hivatalos célja a bemutatkozásuk szerint a magyar örökség és kulturális büszkeség ápolása, a magyarságnak a kanadai és az egyesült államokbeli kultúrához, üzleti élethez és társadalomhoz való hozzájárulásainak, teljesítményeinek a megőrzése – amiből eddig igen keveset mutattak. A pletykák azonban úgy szóltak, hogy a Magyar Foundation ugyanannak a lobbioffenzívának a része, aminek Connie Macket is köszönhetjük, és hogy a háttérben ismét Arthur J. Finkelsteint kell keresni. Ezt sokáig nehéz volt nyilvános bizonyítékokkal alátámasztani, azonban már ilyenre is rábukkantunk: a Magyar Foundationnak dolgozik 2015-től kommunikációs tanácsadóként egy olyan kampánymenedzser, aki nyilvános szakmai profilja szerint 2014-ben csatlakozott Finkelstein csapatához, és lett az Arthur J. Finkelstein & Associates Inc. munkatársa. A két munkát most párhuzamosan végzi.

A K Street a washingtoni szlengben a lobbicsoportok szinonimája, ebbe az utcába vannak ugyanis hagyományosan bejegyezve a lobbisták cégei, és ez a Magyar Foundationnal sincs másként. A Magyar Foundation of North America hivatalos besorolás szerint egy 501(c)(4) non-profit, társadalmi jólétet szolgáló szervezet – és most muszáj kicsit elidőzni annál, hogy ez a szám-betű kombináció mit is jelent, mert ez árulja el, mire szánhatják.

Ha valaki Amerikában mondjuk vallási, tudományos, oktatási, vagy kulturális tevékenységre létre akar hozni egy non-profit szervezetet, annak a vonatkozó adótörvényben az 501(c)(3) alfejezetben leírt besorolású státusz a tökéletes választás. Egy ilyen non-profit szervezetnek nem kell jövedelemadót fizetnie, ráadásul széles körben és nagyon könnyen tud adományokat gyűjteni, mivel az adományozók a nekik juttatott összeget a saját adójukból teljes mértékben leírhatják. Ha tehát mondjuk a magyar kormány Amerikában valóban kulturális örökséget akar ápolni és népszerűsíteni, akkor az 501(c)(3)-at kellene választaniuk. De nem ezt tették.

Egy 501(c)(3)-as szervezet ugyanis lobbizásra csak a büdzséje nem számottevő, tipikusan 10% alatti részét fordíthatja, ha pedig rajtakapják, hogy mégis jelentős összegeket költ lobbizásra, elveszíti az adómentes státuszát. Ráadásul egyáltalán nem támogathatnak köztisztségre pályázó jelölteket, így nem költhetnek politikusok kampányára sem. Ezzel szemben az 501(c)(4)-es szervezetek – amilyen a Magyar Foundation is, ahogy ezt a honlapján is hirdeti – orrba-szájba lobbizhatnak és támogathatnak politikusi kampányokat. Ugyanakkor a nekik juttatott adományokat nem, vagy csak ritkán, speciális feltételekkel tudja az adományozó levonni a saját adójából. Ez azzal jár, hogy a donorok köre, legalábbis azoké, akiket adóügyi megfontolások vezetnek, jóval szűkebb lesz.

A Magyar Foundationnel azonos besorolású non-profit szervezetek célja tehát alapvetően az szokott lenni, mint az előválasztási és elnökjelölti küzdelmekből is ismerős PAC-eké: politikusok kampányát tudják közvetlenül támogatni. Az előző, 2012-es elnökválasztási kampányban az 501c nonprofit szervezetek elképesztő összegeket, a konzervatív oldalon 265,5 millió dollárt, a liberális oldalon 33,6 millió dollárt költöttek. És hogy mi a különbség a PAC-ek és az 501(c)(4)-es nonprofit szervezetek között? Az, hogy utóbbit nem kötelezi a törvény arra, hogy nyilvánosan számot adjanak az adományozóik kilétéről. 

Hogy ez mit jelent? Azt, hogy megvan a technikai lehetőség (egy 501(c)(4)-es besorolású non-profit szervezet) és a pénz is (legalább több mint 600 millió magyar állami forint) a magyar kormány kezében ahhoz, hogy képviselő-, szenátor- és kormányzóválasztások mellett akár még a 2016-os amerikai elnökválasztásba is megpróbáljon beleszólni úgy, hogy ne kelljen felfedni az adományozó(k) kilétét. Durván hangzik? Eléggé, de legalábbis pont olyannak, mint amivel idehaza a baloldali ellenzékét, illetve az Egyesült Államokat vádolja a magyar kormány.

Magyarországi cselekvési terv végrehajtása

Természetesen nem állítjuk, hogy a Magyar Foundation ezt is fogja tenni. De azt igen, hogy a Magyar Foundationnel azonos besorolású 501(c)(4)-es szervezeteknek ez szokott lenni a célja. Eleve erre hozzák létre, és erre is használják őket.

Akad azonban pár buktatója is egy ilyen tervnek. Például rögtön az, hogy ezek a nonprofit szervezetek ugyan részt vehetnek a politikában, de a politika befolyásolása nem lehet a fő fókuszuk, és a politikai tevékenységüknek összhangban kell maradnia eredeti „civil" célkitűzésükkel. Persze ahogy a 2012-es kampány költéseiből is kiderül, az 501(c)(4)-es lobbiszervezeteket inkább a konzervatív oldalon favorizálják, Arthur J. Finkelstein pedig eléggé tapasztalt republikánus stratéga ahhoz, hogy tudja, meddig mehet el.

Ennél nagyobb kihívás, hogy az 501(c)(4)-es lobbiszervezetek a céljaikra az Egyesült Államokban szoktak pénzt gyűjteni, nem külföldről. A Foreign Agents Registration Act (FARA) értelmében azoknak, akik külföldi erők érdekeit képviselik, regisztrálniuk kell magukat, rájuk pedig innentől speciális, szigorúbb és átláthatóbb szabályozás vonatkozik. Ha pedig egy nonprofit szervezettel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy külföldi érdekeket képvisel, vagyis FARA-regisztrációhoz  kötött tevékenységet végez, vizsgálat indulhat ellene, melynek a végén pénzbírsággal és az adómentes státusz elvesztésével is sújthatják.

Azonban máris van egy dokumentált eset arról, hogy egy magyar állami pénzt elfogadó, a magyar állam érdekét képviselő amerikai szervezet segítette pénzzel egy amerikai politikus kampányát. Mégpedig egy olyanét, aki egy kulcsfontosságú ügyben, a menekültkérdésben valami nagyon hasonlót képvisel odahaza, mint az Orbán-kormány.

Éppen a FARA-regisztrációnak köszönhetően tudjuk, Connie Mack floridai lobbicége, a Liberty International Group az előző fél évben Magyarország kormányát, a miniszterelnök hivatalát képviselte Washingtonban, és ezért áprilistól augusztusig Magyarországtól összesen 425 ezer dollárt, mai árfolyamon több mint 124 millió forintot kapott.

Mackék beszámolójából az is kiderül, hogy idén májusban ezer dollárral támogatták a McCaul for Congress-kampányt, azaz Michal McCaul texasi republikánus képviselő kampányát. Maga az összeg természetesen elenyésző: ez egy szimbolikus támogatás, melynek az üzenetértéke volt a fontos mind az adományozó, mind a támogatott és környezetük számára. Már csak azért is, mert 2015-ben McCaul volt a második leggazdagabb képviselő az 535 fős Kongresszusban a maga 117,54 millió dolláros vagyonával.

Michael McCaul texasi republikánus képviselőről azt érdemes tudni, hogy ő az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke (House Homeland Security Committee Chairman), ahol igen keményvonalas menekültálláspontot képvisel. McCaul nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva élesen ellenezte a Fehér Ház tervét, hogy az Egyesült Államok legalább tízezer szíriai menekültet fogadjon be a 2016-os pénzügyi évben. 

De a texasi képviselő azzal is a hírekbe került, hogy egy olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, ami egyebek mellett hitük szerint tenne különbséget a szíriai menekültek között, vallási alapon priorálva a menedékkérelmek elbírálását. Ezt az egyértelműen muszlimellenesnek tartott lépést még a menekültekkel foglalkozó keresztény szervezetek is ellenezték.

Fontos azonban látni, hogy Connie Mack az eddigi lobbiakciói során mindvégig olyan republikánus politikusokat tudott csak megnyerni a magyar ügynek, akik nagyjából semennyire sincsenek képben sem a magyar, sem a régiós politikával. Jórészt délieket, texasiakat vagy éppen dél-karolinaiakat, és őket is csak olyan mélységig, hogy egy-egy kérdést eleresszenek nagyon kevesek által követett bizottsági és albizottsági meghallgatásokon. Az egyetlen kivétel a kaliforniai Dana Rohrabacher, aki viszont Vlagyimir Putyin barátjaként és támogatójaként teljesen hiteltelen a washingtoni fősodor előtt külpolitikai kérdésekben.

Mack a politikai kapcsolatainak köszönhetően nyilván még tovább tudja bővíteni ezt a kört, a Magyar Foundation pénzügyi lobbiereje pedig új dimenziókat is nyithat, viszont világosan látszik a határa a befolyásának: a külpolitika alakítására akár most, akár a jövőben komoly befolyással rendelkező figurákig, az adminisztráció tagjaiig már nehezen ér el. Az Orbán-kormány iránt láthatóan csak olyanok szimpátiáját lehet értékalapon is felkelteni, akiknek a keresztény-konzervatív hitvallás, a liberalizmus-ellenesség vagy éppen a muszlim- és menekültellenes szólamok rokonszenvesek.

Viszont ha Mack legalább el tudná érni, hogy a republikánus elnökjelölti küzdelemben mondjuk pozitív példaként hivatkozzanak Orbánra a bevándorlás kérdésében, az már egy komolyabb eredmény lenne. De érdemi pr-sikernek lehetne értékelni még azt is, ha Mackék tevékenységének köszönhetően a jövőben nem jelennének meg hetente Orbán-ellenes cikkek az amerikai sajtóban. Ezek a cikkek azonban jórészt a politikai spektrum túloldaláról és külpolitikával foglalkozó szerzőktől jönnek, ami megint csak Mack lobbierejének hatókörén kívül esik.

Tiszteletben tartani az amerikai emberek döntését

Ha viszont ez az újfajta amerikai magyar lobbizás nem tud elérni valamilyen áttétet keresztül a külügyi apparátusig vagy legalább a valóban kompetens, külpolitikusként tekintéllyel rendelkező kongresszusi képviselőkig, és nem tudja befolyásolni az USA hivatalos Magyarország-politikáját, vagy legalább azt a mértékadó amerikai sajtót, ami meg az ő véleményüket és a szélesebb közvéleményét formálja, akkor a százmilliók elköltése nem csak pazarló, de a feszültségkeltés miatt még káros is.

A múlt heti washingtoni akció például minden látványosságával együtt, sőt pontosan túlzott egyértelműsége és átlátszósága miatt a magyar külpolitika egyik mélypontja volt. Egyrészt értelmetlen bosszúállás és erődemonstráció volt Victoria Nulanden és Colleen Bellen: azért értelmetlen, mert elrettenteni nem fogja, legfeljebb még keményebb fellépésre ingerli az amerikai külügyet. Hogy esetleg újabb kitiltási listák is készülhetnek, arról már korábban is voltak pletykák, az ilyen, a diplomácia világában kifejezetten otrombának számító húzások pedig nem segítenek abban, hogy ennek az esélye csökkenjen.

Másrészt Nuland és Bell washingtoni nyílt szívatása gyér külpolitikai tekintéllyel rendelkező, nem különösebben tájékozott déli republikánusok feltüzelésével a lobbitevékenység teljes félreértése. Lobbizással imázst kell javítani, kapcsolatokat kell kiépíteni és hosszú távú együttműködéseket megalapozni: ilyesmihez Mackék mostani lépésének kevés köze volt. Sokkal inkább volt egy átgondolatlan és rövid távú pr-akció, ami ráadásul nem is annyira a tengerentúli, hanem elsősorban a magyar közvéleménynek szólt. A magyar kormányhoz közel álló magyar médiát lehetett vele megtölteni, de az Egyesült Államokban senkit nem érdekelt. Ez a csekély hozadék pedig közel sem áll arányban az érte fizetett árral, a kétoldalú kapcsolatok további romlásával.

Éppen ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy

addig meg csak kihúzzák valahogy. De ez a terv is ezer sebből vérzik, egyelőre nagyobb az esélye, hogy nem jön be a számítás és jövőre Hillary Clinton személyében ismét demokrata elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Az ő külpolitikai tapasztalata, keménysége és kezdeményezőkészsége pedig minden, csak nem az, amire Orbán Viktor és köre vágyhat.

Az előző ciklusban, 2011 végén Hillary Clinton még külügyminiszterként kemény hangú levélben bírálta Orbánt többek között az alkotmányozás, az egyházügyi törvény, a médiatörvény vagy az új bírósági szabályozás miatt. Férje, Bill Clinton volt amerikai elnök pedig egy éve egy tévéműsorban azt mondta Orbánról, soha nem akar kiszállni a hatalomból, az örök hatalom és a pénz hajtja. Ráadásul Hillary Clinton elnökjelölti kampányának egyik meghatározó figurája, adománygyűjtője pedig nem más, mint barátja és bizalmasa, Eleni Kounalakis volt budapesti nagykövet, aki tavasszal megjelent memoárja és azóta tett nyilatkozatai alapján nagyon rossz véleménnyel van a miniszterelnökről és szívesen törlesztene Orbán Viktornak. 

Ám ha mégis váltás jön, akkor sem lesz szükségszerűen jobb az Orbán-kormány és egy republikánus adminisztráció viszonya, sőt: a Putyin-barátság, a kapitalizmus bírálata, az amerikai üzleti érdekek megsértése az ottani jobboldalon még inkább kiveri a biztosítékot. Nem szabad elfelejteni, hogy nem más minősítette Orbán Viktort tavaly télen neofasiszta diktátornak, aki Putyinnal fekszik össze, mint John McCain republikánus szenátor, 2008-as elnökjelölt, a párt köztiszteletben álló, befolyásos figurája. Később McCain kommunikációs igazgatója külön megerősítette, hogy a neofasiszta jelzőt igenis Orbánra értette. De McCain abban is párhuzamot vélt felfedezni, hogy a putyini Oroszországhoz hasonlóan külföldi ügynöknek tartják Orbánék is a civil szervezeteket.

McCain ráadásul André Goodfriendet akkor kiváló ügyvivőnek nevezte, aki szerinte nagyszerű munkát végzett a kitiltási botrány során, és a republikánus szenátor Colleen Bell kinevezését pont azért bírálta, mert szerinte a szappanopera-producer felkészületlen ahhoz, hogy Orbánt, illetve Putyin magyarországi terjeszkedését megfékezze.

De Victoria Nuland további elidegenítése is könnyen visszaüthet a magyar kormányra, akár demokrata, akár republikánus irányítás alá kerül a Fehér Ház. Nuland a Bush-kormányzat idején is magas pozícióban, Dick Cheney alelnök tanácsadójaként, majd NATO-nagykövetként szolgált. Férje, a neokonzervatív, intervencionalista Robert Kagan pedig a republikánusok egyik igen meghatározó külpolitikai háttérembere, olyannyira, hogy a Politico magazin tavalyi, a legbefolyásosabb amerikai politikai gondolkodókat összegyűjtő listáján is szerepelt a Nuland-Kagan házaspár („the ultimate American power couple").

Amerika elleni intenzív és hazug hadjárat

A Colleen Bell-beszédre érkező agresszív válasz, sőt karaktergyilkossági kísérlet nagyon is emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány a tavalyi kitiltási botránykor reagált, és ahogyan André Goodfrienddel kezdett el viselkedni – más kérdés, hogy az akkori ügyvivő maga is bőven szolgáltatott muníciót ahhoz, hogy össze lehessen mosni a magyar ellenzékkel.

Colleen Bell azonban nem. Az össztűz, amit a beszéde kiváltott, óriási aránytévesztés, és nem kevésbé veszélyes. Bár többen azt sejtik, hogy egyenesen Washingtonból küldték Bellnek a beszédet, aki figyelmesen elolvassa, szinte szó szerinti egyezéseket figyelhet meg a nagykövet korábbi, más rendezvényeken – például az AmCham előtt – felolvasott szövegeivel. És ahogy megírtuk: a fő üzenet, a korrupt tisztviselők felelősségre vonása már korábban, szeptemberben elhangzott, mégpedig az igazságügyi miniszter jelenlétében. Ráadásul Bell beszéde olyan szerteágazó témákat ölelt fel a korrupció elleni harctól a Hóman Bálint-szoborig, hogy az egyértelműen nem egy washingtoni parancs, hanem jellemzően egy olyan csapatmunka eredménye lehet, amiben a nagykövetség különböző területeket lefedő szakdiplomatáinak munkája van benne. 

A Figyelő a múlt heti számában arról írt: Bellt őszintén meglepte, milyen éles reakciókat váltott ki a beszéddel, melynek jó harmada eleve Magyarország és a kétoldalú kapcsolatok méltatásáról szólt. A hetilap ráadásul úgy tudja, Bell előzetesen tájékoztatta a beszédről Orbán Viktor amerikai ügyekben jártas tanácsadóját, Megyesy Jenőt, és elmondta neki azt is, hogy a korábbiakhoz képest az semmi újdonságot nem fog tartalmazni. És nem is tartalmazott.

De miért lett a bírálatra adott magyar válasz ennyire agresszív, amikor Bell azt egyértelműen finomító, udvarias gesztusokkal vezette fel? A Connie Mack-féle washingtoni akció merészségét részben magyarázza, hogy míg tavaly, az internetadó elleni tüntetés és az amerikai korrupciós vádak sarokba szorították Orbánékat, addig most nyeregben érzik magukat és bosszúvágy is fűti őket. A menekültválság alakulását az Orbán-kormány komoly bel- és külpolitikai sikerként éli meg, mozgástere jelentősen megerősödött tavaly őszhöz képest, visszaszerezte hazai népszerűségét és egyre több a külföldi támogatója is.

Ennek ellenére is könnyen visszaüthet az amerikai nagykövet elleni provokáció, hát még az amerikai lobbizással kapcsolatos nagyszabású előkészületek. Nem szabad elfelejteni, hogy a kitiltási botrányt sem André Goodfriend akkori budapesti ügyvivő, hanem a magyar fél provokációja robbantotta. A Századvég által felvásárolt napilap, a Napi Gazdaság talán egyfajta elővágásként, talán bosszúból, de mindenképpen önmaguknak kárt okozva nyilvánosságra hozta, hogy magyarokat tiltottak ki az Egyesült Államokból. Persze a valóságot igen kreatívan értelmezve azt nevezték meg a konfliktus forrásaként, hogy a NAV korrupt amerikai cégek ellen nyomoz, és ezzel amerikai érdekeket sértett. 

A Napi Gazdaságot ma már Magyar Időknek hívják, és bár tulajdonost váltott, nem sok minden változott, az önsorsrontás sem. Ez a lap számolt be az MTI alapján rögtön a Duncan-Nuland-csörtéről, és ez a lap értelmezte kreatívan a valóságot ismét még aznap reggel, amikor nyomtatott számában azt próbálta sugallni egy kamugyanús cikkel, hogy Colleen Bellt hazarendelték, mert Victoria Nuland elégedetlen a túlzott puhaságával. Pedig valójában egy régóta leszervezett, magánéleti eseményre utazott haza a nagykövet.

Innentől viszont teljesen kiszámíthatatlan, hogy az újabb magyar húzásokra hogyan fog reagálni Washington, miután a magyar fél sokadszorra mutatta meg, hogyan, miféle eszközökkel és szövetségesekkel képzeli a diplomáciai nézeteltérések rendezését.