Eufrozina, Kende
8 °C
22 °C

Megbénult Ferihegy, nagy a tömeg, több járat késve indul

2015.11.10. 06:03 Módosítva: 2015-11-10 15:11:39
  • Kedd reggel több járat késett, nem szálltak fel a repülők.
  • A csomagkezelő rendszerrel volt probléma, emiatt nem tudtak felszállni a repülőgépek kedd hajnaltól.
  • Fél kilenc előtt nem sokkal újraindult a csomagkezelő rendszer. 
  • Az utasok arra panaszkodtak, hogy a repülőtéren alig kaptak tájékoztatást arról, hogy mi történik. A reptér szerint ez nem igaz. 
  • Volt, hogy néhány repülő elment, de nem minden utast várt meg. A Münchenbe tartó járatra például csak kevés utas jutott fel, ennek ellenére a pilóta úgy döntött, elmegy. 
  • Egy csomó olyan poggyász maradt Ferihegyen, amelynek gazdája időközben elment valamelyik repülőgéppel. 
  • Kártérítésre ne nagyon számítson senki.

Nem indultak el a repülők a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2-es terminál informatikai rendszerében történt meghibásodás miatt, ezért késésekre lehet számítani - közölte a Budapest Airport. Most is vannak olyan járatok, amelyek még nem indultak el. A késés egyelőre kilenc járatot érint, az eredeti indulási időpont szerint 6 óra és 7.15 között induló járatok közül. Az érintett járatok között van két londoni, valamint egy-egy amszterdami, párizsi, milánói, Tel Aviv-i, eindhoveni, brüsszeli és moszkvai. A Budapest Airport weboldalán meg lehet nézni, melyik induló járat késik. 

Az Index helyszínen tartózkodó munkatársa szerint fél 9 előtt nem sokkal újraindult a poggyászkezelő rendszer.

Az MTI helyszínen tartózkodó fotóriportere azt tapasztalta, hogy a 2A terminál előcsarnoka teljesen megtelt a várakozó utasokkal. Folyik az utasfelvétel; a tájékoztató táblák működnek ugyan, de a késő járatok új indulási időpontja csak néhány járatnál szerepel. Az MTI információi szerint a csomagkezelő rendszerrel van probléma.

Egy olvasónk azt írta, hogy a férje Németországba repült. A gépe két óra késéssel ugyan elindult, de az utasok fele lemaradt, a pilóta közölte: nem vár tovább. Azoknak az utasoknak, akiknek sikerült feljutniuk a gépre, a poggyászaik lemaradtak.

Az eindhoveni gép indulási idejét fél órával tologatták folyamatosan, annak 6:10 kor kellett volna felszállnia. Egyik olvasónk szerint már a biztonsági ellenőrzés előtt káosz volt, a tájékoztató képernyők működtek ugyan, de rossz információkat mutattak.

A káosz még tart, egy valaki örül csak a dolognak, a büfés

- írta korábban az egyik utas. A 2B büfé tömve van, hiába "turistico lerantico" áraik vannak. "Lehet, hogy a rendszergazda üzemelteti" - viccelődött olvasónk. 

Dóra ezt írta: "2 órás késéssel indulunk. A reptéri kommunikáció katasztrófális volt, semmiről nem tájékoztattak minket. A bőröndök maradnak, nem tudták őket becsekkolni. Csatlakozó járatok lekésve."

A reptér szóvivője korábban elmondta, hogy a hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak, reggel 6-kor még nem tudták megmondani, mikor szállhatnak fel a gépek, ezért az utasok türelmét kérik. Az érkező járatokat fennakadás nélkül fogadják, ugyanakkor állítólag már elég nagy a tömeg.

Hardy: Nem igaz, hogy nem tájékoztattuk az utasokat

A Budapest Airport szóvivője az Indexnek azt mondta: nem igaz, hogy nem tájékoztatták megfelelően az utasokat a kialakult helyzetről. Mint mondta, kollégáik magyarul és angolul is elmondták az utasoknak, hogy mi a helyzet, ezen kívül a hangosbemondón, illetve a reptér honlapján, Facebook-oldalán és Twitter-oldalán is közölték az információkat. Szerinte az okozta a nehézséget, hogy a reptér sem tudta, hogy a műszaki hiba elhárítása mennyi időt vesz majd igénybe. 

Az Index egyik olvasója azt írta, hogy a repülőtéren a várakozó utasoknak nem mondtak semmit. "Én is indexről tudtam meg a hírt és továbbítottam a külföldi utasoknak, akik értetlenül állnak a helyzethez. Lett volna egy másik gép, amit el kellett volna érnem, csatlakozás, de azt bukták ez miatt" - írta. Egy másik olvasónk szerint is az a legnagyobb probléma, hogy a várakozókat nem tájékoztatták. 

Egyik olvasónk reggel fél 7-kor indult volna Brüsszelen keresztül Marseille kikötőjébe, ő korábban ezt írta: "Eddig semmi információt nem kaptam. Csak azokat az utasokat hívják, akiknek van jegyük, de nincs csomagjuk. Már páran rosszul lettek, mentő is volt már itt. Leülni nem lehet, csak a csomagokra. Tájékoztatás meg semmi."

Hatalmas csend van a reptéren belül egyébként, nem feszült a hangulat

- írta még kora reggel az egyik utas.

Kártérítésre ne számítson senki

Bár Hardy Mihály az Indexnek nem tudta megmondani, hogy a reptér fizet-e kártérítést a hoppon maradt utasoknak, az eddigi tapasztalatok alapján ezt nem tartjuk valószínűleg, a Budapest Airport valószínűleg vis majorra fog hivatkozni, ahogy tette ezt egy 2012-es, hasonló műszaki hiba okozta fennakadás miatt. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.

A Wizz Air is a budapesti utasok elnézését kéri a járatok módosított indulása miatt, bár a probléma kívül esett az ellenőrzésükön és a megoldásra nem volt ráhatásuk. A légitársaság az Indexnek küldött közleménye szerint a rendszerek helyreállítását követően minden járat a csomagokkal együtt elindult. Késések természetesen voltak, de az utasokat az általuk elvárt módon és haladéktalanul tájékoztatták, ahogy csak a repülőtér információt szolgáltatott a fejleményekről. Mindez természetesen a Wizz Air hatáskörén kívül eső, rendkívüli esemény volt, ezért a légitársaság részéről az utasok felé nem jár kártérítés.