Szigorúbban ellenőrzik a pezsgőfürdőket

2015.11.12. 10:02
A legionella baktériumok által okozott fertőzések csökkentése érdekében alkotott rendeletet az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ez nemcsak a fürdőüzemeltetőket, hanem a kórházakat és minden olyan intézményt érint, amelyek pezsgőfürdőt üzemeltetnek.

A baktérium-ellenes rendelet három hónap múlva lép életbe, de az intézményeknek egy év türelmi időt adnak - mondta az InfoRádiónak Vargha Márta, az Országos Közegészségügyi Központ osztályvezetője.

Nem csak a pezsgőmedencékről van szó, hanem minden olyan környezeti közegről, amely a legionella fertőzés szempontjából kockázatot jelenthet.

A legionella olyan baktérium, amely leginkább épített környezetben szaporodik olyan helyeken, ahol meleg pangó víz van" - mondta Vargha. Akkor jelent fertőzési kockázatot, ha apró vízcseppecskék keletkeznek, amelyek tartalmazzák ezt a baktériumot, mivel ezeket belélegezve meglehetősen súlyos betegség is kialakulhat, akár halálos kimenetelű tüdőgyulladás is.

A legionellával kapcsolatban semmiféle korábbi hazai szabályozás nem létezett. Joggyakorlat, útmutatók voltak, de ezeket nem ismerte minden érdekelt fél és nem mindenütt volt bevezetve a helyes gyakorlat. 

A rendelet kórházak és a szállodák melegvíz-hálózatára vonatkozik, azon fürdőkre, amelyek hőmérséklete 30 foknál melegebb és vízcseppeket képeznek - tehát a pezsgőfürdőkre és élménymedencékre -, valamint a nedvesen fűtő tornyokra, ahol vízkipárolgás történik. "Ezekre konkrét vizsgálati gyakoriságot ír elő a rendelet. Meghatározza emellett azokat a határértékeket, amelyek meghaladása esetén különböző beavatkozásokat kel tenniük az üzemeltetőknek" - mutatott rá Vargha Márta. 

Európában már nagyon sok helyen létezik ilyen szabályozás. A magyar nem szigorúbb, sőt, enyhébbnek mondható, mint a legtöbb európai rendelkezés.

Magyarországon évente körülbelül harminc legionella baktérium miatti megbetegedést észlelnek. Több száz fős járványok nem voltak Magyarországon, de előfordultak halálesetek is a legionellával összefüggésben - mondta Vargha Márta.