Bezárják a zárt osztályt a Merényiben

FullSizeRender(2)
2015.11.18. 15:48
Az előző hetek botrányai miatt kockázatosnak tartották tovább üzemeltetni. A minisztériumtól a felújításra kapott pénz nagyon kevésnek tűnik, ráadásul új dolgozókat is kell keresni, mert az elmúlt két hétben sokan felmondtak a pszichiátrián. A kórház szerint minden a terv szerint halad.

A kórház, a szakhatóságok és az Emmi nem mertek újabb botrányokat kockáztatni, ezért egy időre bezárják a Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichiátriai osztályát, értesült több forrásból az Index. Információinkat megerősítette a kórház, cikkünk megjelenése után pedig azt közölték, hogy nem a botrányok hatására zárják be az osztályt, hanem a korábban meghatározott ütemterv szerint. 

A bezárás hétfőn kezdődött azzal, hogy, nem vesznek fel új akut betegeket, a régieket pedig szétosztják a nyílt pszichiátria és az addiktológiai rehabilitáció között, a súlyosabb, továbbra is zárt osztályi kezelést igénylő embereknek pedig más kórházakban keresnek helyet.

A bezárás nem végleges, várhatóan jövő tavasztól vesznek fel majd ismét betegeket a zárt osztályra. Addig kicserélik a rácsokat, bekamerázzák a kórtermeket, kifestenek, törésbiztos fóliákat helyeznek az ablakokra, kicserélik a vizesblokkokat, megcsinálják a tetőt, akadálymentesítenek, és megoldják a betegek nemek szerinti elkülönítését. 

Betört ablak, penész, nulla védelem - itt kezdődött a zárt osztály a Merényiben
Betört ablak, penész, nulla védelem - itt kezdődött a zárt osztály a Merényiben
Fotó: Olvasónk / Index

Az Emmi 40 millió forintot adott a feladatra, a kórház dolgozói szerint szinte biztos, hogy ez nem lesz elég mindenre. Két hete az Emmi azt írta az Indexnek, hogy a felújításokkal, beruházásokkal kapcsolatos "eljárások folyamatban vannak, a felújítás várhatóan 2016 tavasszal megtörténnek". Ehhez képest úgy tudjuk, hogy a kétnaponta kirobbanó botrányok miatt rohamtempóban nekiláttak a felújításhoz, és 

négy nap alatt kicserélték például a rácsokat, amire eddig négy hónap sem volt elég.

A kórház és a pszichiátria dolgozói szerint érzékenyen érintette az intézmény vezetését, hogy tele van a sajtó az ügyeikkel. Nyáron nagy port kavart az emberi jogi ombudsman jelentése, ami tragikus állapotokat tárt fel az osztályon. Az ombudsman akkor az osztály bezárását javasolta, amíg felújítják a helyet, és pótolják az emberi, infrastrukturális hiányosságokat. 

Az ombudsman jelentése után Zombor Gábor, akkori egészségügyi államtitkár 40 milliót ígért a Merényinek, azonban nem sokkal később lemondott, az utódjának pedig nem volt az első feladatai között, hogy rendezze a helyzetet. Október végén aztán a zárt osztályon az egyik beteg éjjel megölte a másikat a zsúfolt kórteremben. Ekkor kiderült, hogy az ombudsman-vizsgálat óta nem történt semmi a kórházban. 

Olyan szinten nem, hogy a nagy júliusi vihar maradványait sem sikerült eltakarítaniuk a kórház területéről, hónapokon keresztül inkább beszakadt tetővel állt a kórház több épülete. Egyik cikkünkben egy olvasói fotón megmutattuk a kórház területén lévő régi könyvtár beszakadt tetejét. Másfél héttel később makulátlanul befoltozták a tetőt. 

Alig telt el pár nap a tragikus gyilkosság után, hétvégén az egyik beteg öngyilkossági kísérletet követett el a zárt osztályon: kiugrott ugyanabból a kórteremből, ahol pár nappal korábban zajlott a dráma. Eltört a gerince, napokig az intenzíven ápolták. A kórház belső vizsgálata mindent rendben talált a a zárt osztály rácsaival kapcsolatban. 

Néhány nappal később jött az újabb kellemetlen ügy. Az Index megírta, hogy idén már volt egy halál a zárt osztályon: az egyik beteg berúgta a nővérszoba ajtaját, és kiugrott az ablakon. A kórház nem találta kirívónak az esetet, nem jelentették a rendőrségen (a kórházak saját hatáskörben dönthetik el, hogy egy halál az intézményben rendkívüli-e vagy sem), a belső vizsgálatok akkor is mindent rendben találtak. 

Úgy tudjuk azonban, hogy ez a hír már sok volt a kórház vezetésének, túl kockázatosnak találták, hogy a jelenlegi körülmények között működjön tovább az osztály. A végleges bezárás szóba sem jöhet, a budapesti pszichiátriákon így is ágyhiány van. A tavaszi újranyitásra személycserék is várhatóak. Már csak azért is, mert az egyre vállalhatatlanabb munkakörülmények és a botrányok hatására az elmúlt hetekben a Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum legalább öt dolgozója beadta a felmondását. 

A bezárásról a Merényi üzemeltetője, az egyesített Szent István és Szent László Kórház azt írta az Indexnek: ők kérték az Országos Tisztifőorvost, hogy mentesítse őket a betegfelvétel alól, hogy folyamatosan ki tudják üríteni az osztályt, és várhatóan egy hónap múlva meg tudjanak kezdődni az építészeti átalakítások. 

A kórház reakciója

Cikkünk megjelenése után a Merényit üzemeltető ESzSzK cikkünk állításaival kapcsolatban a következőt írta:

  • Nem igaz, hogy a zárt osztályt a botrányok miatt zárják be, és kezdenek hozzá a felújításhoz: "A zárt részleg működésének szüneteltetése a tervezettnek megfelelően történik, az Országos Tisztifőorvos 2015. szeptember 16-án kelt határozatában a munkálatok elvégzésére 2016. március 15-ben határozta meg a határidőt."
  • A kórház szerint az sem igaz, hogy az Ombudsman-vizsgálat óta nem történt semmi:  "az Állampolgári Jogok Biztosának jelentésére a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központtal egyetértésben intézkedési terv készült, amelyből a megszabott, építkezést nem igénylő intézkedések az előírt részhatáridőkre teljesültek. A tervezett időpontú építészeti felújításra csak a zárt részleg kiürítését követően kerülhet sor".
  • Cikkünkben azt írtuk, hogy amikor októberben az egyik idős beteg halálra verte a másikat a kórteremben, az előtt a sértett rejtélyes körülmények között került az osztályra. Ehhez képest a kórház Főigazgatósága szerint "a körülmények részletesen dokumentáltak, a mondatban hivatkozott férfi zárt osztályos elhelyezése szakmailag indokolt volt". 
  • A férfinek, aki október 31-én kiugrott a kórteremből nem tört el a gerince, de az intenzíven kellett ápolni.
  • A korábbi haláleset idején bejelentést tettek a rendőrségnek.