A vezetők felét kirúgták a Vidékfejlesztési Hivatalból

2015.11.21. 08:42

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal korábbi vezetőinek 45 százalékától vált meg a szervezet, hogy így előzzék meg a korábbi időszakban tapasztalt visszaéléseket - mondta Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.

Gyuricza hozátette: a hivatalnál dolgozó 1800 ember tisztességesen végzi a dolgát, ám

ahol sok pénz és sok ember fordul meg, ott a korrupció is felüti a fejét.

És valóban: a területalapú támogatásokkal kapcsolatos csalássorozatban nemrég összesen 84 személy ellen emelt vádat az ügyészség, ebből hárman a hivatal vezető beosztású alkalmazottai voltak

A személycserék mellett az MVH számos féket iktatott a rendszerbe, hogy a visszaélésekre minél gyorsabban fény derüljön. Így bukott ki az a 127 hamis bizonyítvány és oklevél is, amelyekkel a fiatal gazda pályázatok kapcsán próbáltak jogosulatlanul pénzt szerezni az érintettek.

Gyuricza Csaba arról is beszélt, hogy már gazdabarát működésre álltak át, és idén a közvetlen támogatások keretéből 200 milliárd forintot tudnak eljuttatni a magyar gazdálkodókhoz. Emellett az előző uniós költségvetési ciklus zárásaként további 90-100 milliárd forintot utalhatnak a kedvezményezetteknek a vidékfejlesztési programból.

Most nem Gyurcsány volt a hibás

Korábban az Index is megírta, hogy nyáron a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt három gyanúsítottat is előzetes letartóztatásba helyeztek abból a bűnszervezetből, ami az MVH által kezelt, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatások megszerzése érdekében 2011-2013 között kamu támogatási kérelmeket nyújtottak be, és ezzel többszáz millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.