12 ezer oldalnyi világháborús sors került elő egy lakásfelújításnál

A nyár végén egy Budapesten élő német–magyar házaspár úgy döntött, végre felújítja Kossuth téri lakását. A munkák el is kezdődtek a négyszobás, polgári lakásban. Egy szeptemberi napon azzal hívta a vállalkozó a tulajdonosokat, hogy az egyik falon egy nagy repedést találtak. Először arra gondoltak, hogy a Kossuth tér felújítása miatt keletkezhetett a repedés a falon, és valamilyen statikai hiba lehet a szerkezetben. 

Üreg a fal mögött

A repedést a tulajdonosok is megnézték. „A kőműves ekkor egy csavarhúzót dugott be a repedésbe, és azt mondta: valamilyen papír van mögötte – mondja a magyarul kiválóan beszélő Brigitte Berdefy. – Azt mondtuk neki, jaj, inkább ne csinálja, mert az biztos már a másik lakásban a tapéta."

A kőműves kibontott egy téglát a falból, és benézett mögé. Ő úgy látta, hogy a fal mögötti üreg tele van újságpapírral. „A férjem is benézett, de ő azonnal észrevette, hogy ez bizony nem újságpapír." Megsárgult lapokon, nyomtatott és kézzel írott régi dokumentumok voltak a fal mögött.

Ezután több téglát is kivettek a falból, hogy ki tudják húzni a mögötte lévő papírokat. Már akkor legalább száz „Adatszolgáltatási ív" fejlécű régi dokumentum került elő 1944-es dátummal. Akkor még nem tudták, hogy ezeken a dokumentumokon a fővárosi lakások tulajdonosainak és főbérlőinek tételes összeírása található, ami alapján 1944 júniusában a zsidók számára kijelölték a csillagos házakat. 

Átadtak mindent a levéltárnak

A falon keletkezett lyukba belefényképeztek egy vakuval. Így derült ki, hogy a fal mögötti kb. 10 centi mélységű üregben még nagyon sok hasonló dokumentum van. Egy héttel később ezért módszeresen kezdték el felülről, téglasoronként lebontani a falat, és egyenként emelték ki a vaskos adatszolgáltatási íveket. 

Annak idején a lakás eredeti fala elé nagyjából 10 centire egy álfalat építettek. Az így keletkezett üreget a fal teljes szélességében és magasságában (kb. 15 négyzetméternyi területen) feltöltötték az 1944-es dokumentumokkal. Brigitte Berdefy végigfényképezte a munkálatokat. Az erről készült képei fontos adalékul szolgálnak a rejtély megfejtéséhez.

A fal teljes lebontása után 6300 lap (azaz 12 600 oldal) dokumentum került elő. „Fel sem merült, hogy ezeket megsemmisítsük vagy megpróbáljuk eladni" – mondja Brigitte Berdefy. Az iratkötegeket maguk szállították el a másik lakásukba. Brigitte otthon maga nézett utána az interneten, mik lehetnek ezek az adatszolgáltatási ívek. Már akkor látta, hogy Budapest Főváros Levéltárában őriznek hasonlókat. „Azt szerettük volna, ha a papírok megfelelő kezekbe kerülnek, és mindenki számára nyilvánosan elérhetők lesznek" – mondja. Egy ismerősön keresztül felvették a kapcsolatot Ungváry Krisztián történésszel, majd a levéltárral, és szeptemberben maguk szállították be a levéltárba a teljes, 61 kilónyi iratanyagot.

K, mint keresztény, ZS, mint zsidó

Ezek az adatszolgáltatási ívek 1944. június elején keletkeztek. Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án rendelte el, hogy a háztulajdonosok és az őket képviselő házmesterek 24 órán belül írják össze a lakásokat és bérlőket. Az íveken fel kellett tüntetni a ház címét, a lakások számát, elhelyezkedését, majd egyenként fel kellett sorolni a főbérlő vagy albérlő nevét és az éves bérleti díj összegét. A kiosztott adatszolgáltatási íveken azt a rubrikát is ki kellett tölteni, hogy melyik lakó esik a harmadik zsidótörvény hatálya alá. Eszerint az számított zsidónak, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagja volt. Nekik 1944. április 5. óta már hatágú sárga csillagot kellett viselniük.

Az iratokat gyorsan összegyűjtötték, majd az íveket rendkívül szoros határidővel egyenként kiértékelték a polgármesteri hivatalban. A dokumentumokon látható, ahogy az ügyintézők nagy gondossággal összeszámolták, majd piros postairónnal a dokumentumok bal felső sarkába írták, hogy az adott épületben hány zsidó és nem zsidó tulajdonú/bérlőjű lakás van. 

A fejléc bal oldalára ezután kék színű ceruzával nagy ZS vagy K betűt írtak: a ZS volt a zsidó, a K a keresztény többségű ház. Budapest polgármesterének 1944. június 16-án kiadott rendelete alapján a budapesti zsidók jelentős részének (kb. 220 ezer embernek) ezután át kellett költöznie a sárga csillaggal megjelölt házakba, az ő üresen hagyott lakásaikba pedig keresztény családokat vagy hivatalokat költöztettek.

Pillanatfelvétel az ostrom előtti Budapestről

„Eddig úgy tudtuk, ezek az 1944-es adatszolgáltatási ívek a háborúban teljesen megsemmisültek, mert a polgármesteri hivatal lakásügyi osztályát a háború idején kibombázták" – mondja Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója. Az eddigi vizsgálatok szerint a Kossuth téri lakásból a XI., XII. és XIV. kerület szinte teljes dokumentációja került elő.

„Ezeken az 1944-es dokumentumokon egy utolsó pillanatfelvételt látunk a még ostrom előtt álló főváros életéről és társadalmáról" – mondja Kenyeres.  Az anyag nemcsak a holokauszt kutatásához jelent fontos adalékot. Alkalmas lesz várostörténeti, történeti statisztikai kutatásokhoz is. Elemzéseket lehet készíteni a lakosság társadalmi összetételéről, az akkori lakásokról, a lakbérekről, és jól lehet használni családfakutatásokhoz is.

Bár csak hivatalos dokumentumokról van szó, az anyag az egyedi sorsok feldolgozásához is fontos forrás lehet. Az ívek kitöltésénél ugyanis fel kellett tüntetnie a házmestereknek azt is, mit tudnak azokról a lakókról, akik nem tartózkodnak a lakásukban. Lehet, hogy valakinek a sorsáról ez az utolsó hivatalos nyom. Van olyan ív, mondta Kenyeres, amelyen ugyanazon ház lakóinál a következő megjegyzések szerepelnek: munkaszolgálaton van, munkaszolgálaton eltűnt, katonai szolgálatát tölti, a Balatonon nyaral.

A házmesterek egy része csak a szigorú adatközlésre szorítkozott, más a zsidó lakókat azzal igyekezett mentegetni, hogy azok kikeresztelkedtek, megint más viszont utalt a lakók „kétes" származására vagy külön hangsúlyozta, hogy a házukban csak „őskeresztények" laknak. Emögött az az érdek is meghúzódhatott, hogy ha egy házban túl sok zsidó lakott, akkor azt csillagos házzá minősítették, így a keresztényeknek kellett elköltözniük. Ez fordított esetben is igaz volt: házak azért fellebbeztek, hogy náluk többségben vannak a zsidók, és a kiköltöztetés elkerülésére csillagos házak szeretnének lenni. 

A mész védte meg az iratokat

Példaértékű, mondta Kenyeres, hogy valaki ilyen gondossággal menti meg ezeket az iratokat, dokumentálja a feltárás körülményeit, majd a levéltárhoz fordul. A fal mögül előkerült 6300 ívnyi dokumentum jelentős részben kitűnő állapotban maradt meg, pedig 1944-ben a háborús hiánygazdaság miatt elég rossz minőségű papírt használtak. A nagy facsiszolat-tartalmú papírok hamar elkezdtek savasodni, amitől a papír könnyen megtöredezett, szétmállott és olvashatatlanná vált. Ezekre a dokumentumokra azonban ez nem igaz.

"Amikor először megláttam az iratokat, azt kérdeztem, ki restaurálta ezeket" – mondja P. Holl Adrien, a Fővárosi Levéltár állományvédelmi főosztályának vezetője. Az üregben a vakolóanyagban lévő kalcium-hidroxid (oltott mész) érintkezett a levegő szén-dioxid-tartalmával. Az így létrejött kalcium-karbonát (mészkőpor) finom rétegben borította be a papírt, és megakadályozta az iratok savasodását. A zárt tér miatt az iratok mikrobiológiailag sem voltak fertőzöttek. Alig találtak rajtuk penészt, mert végig szárazon maradtak meg a két fal közötti üregben. Ettől függetlenül az iratok további lebomlásának elkerülésére a levéltárban még savtalanítani fogják őket. 

A lakásügyi kormánybiztosság irodája

A legnagyobb kérdés persze az, hogyan kerültek a Kossuth téri lakás fala mögé ezek az iratok. Ezzel a kérdéssel most Lugosi András levéltáros foglalkozik. A szóban forgó lakásban az 1941-es népszámlálás adatai szerint még egy idős zsidó házaspár lakott. Azt nem tudni, velük mi lett. Vagy már nem éltek 1944-ben, vagy 1944 júniusában őket is kilakoltatták és csillagos házba kellett költözniük.

Az üressé vált lakásba 1944 augusztusában kezdte meg működését a Haynal Alajos vezérőrnagy által vezetett lakásügyi kormánybiztosság, aminek a ház első emeletén is volt egy irodája, mondja Lugosi András. A kormánybiztosság feladata volt a zsidók kiürített lakásainak kiutalása a (nem zsidó) kibombázott családoknak, a harcoló katonák családjainak vagy a hadirokkantaknak.  

A nyilas hatalomátvétel után, 1944 októberében a kormánybiztosság irodái is a nyilasok kezére kerülhettek, de ők csak szűk két hónapig működhettek itt. A front közeledtével ugyanis már 1944 decemberében megkezdték Sopronba és Kőszegre evakuálni a magyar közigazgatást.

Az adatok szerint 1945 januárjában már egy Völgyi Pál nevű fakereskedő élt a lakásban, mondja Lugosi András. Neki keresztényként a csillagos házak kijelölése után el kellett költöznie korábbi lakásából. Így került 1944 nyarán a Kossuth téri házba, de eredetileg egy 3. emeleti lakást kapott meg. A lakás azonban egy bombázásnál megsérült  (a ház 77 lakásából a háború végén 56 volt lakható), így Völgyiék '45 januárjában beköltöztek az elhagyott negyedik emeleti lakásba. 

Szigeteltek? Elrejtették? Megőrizték?

A kutatók a fenti adatok alapján próbálnak arra következtetni, ki és miért rejthette el az iratokat. Erre egyelőre csak hipotézisek vannak, és Lugosi András szerint elképzelhető, hogy ez így is marad. Lehet, hogy soha nem sikerül egyértelmű választ találni a fenti kérdésre. Nézzük a variációkat:

Szigetelésre használták az iratokat. Ez a legkevésbé valószínű. Abban az időben a hő- és hangszigetelésnek még nem volt olyan nagy kultusza, mint manapság. Ugyan már akkor is alkalmazták azt a megoldást, hogy a tartófal elé egy másik falat húztak, de ezt ritkán bélelték ki papírokkal. Nem éppen szigetelési munkálatokra utal az sem, hogy az iratokat nagy gondossággal helyezték a fal mögé, ügyelve még az irattári rend megtartására is. Mintha csak a polcról nyílegyenesen az üregbe pakolták volna át az anyagot.

A kormánybiztosság rejthette el, hogy ne kerüljön a nyilasok vagy az „ellenség" kezére. Lugosi András szerint ez elvileg elképzelhető, de abban az időben a kormányzati átadás-átvétel nem nyúlt olyan hosszúra, hogy erre idő lett volna. A kormánybiztosságnak 1944. szeptember 30-ig kellett felülvizsgálniuk a zsidók által bérelt lakások jogszerűségét. Kérdéses, hogy ezután azonnal megkezdték-e az iratok elfalazását, mert ebben az esetben még bő két hetük maradt a nyilas hatalomátvételig.

A nyilasok rejtették el, mert az még jó lehet valamire. Ez sokkal inkább valószínű Lugosi András szerint. A Nyugat-Magyarországra menekülő nyilasok azt gondolhatták: a németek segítségével majd sikerül megállítani az oroszokat, és hamarosan visszatérhetnek Budapestre. Az igazán meggyőződéses nyilasok még 1944 végén is úgy gondolkodtak, hogy a küszöbön álló végső győzelem után folytathatják az adatbázis alapján a zsidók összegyűjtését és kitelepítését. (Bár erről történészek között komoly vita folyik, de a közkeletű vélekedéssel szemben a hivatalos nyilas ideológia és Szálasi Ferenc nem a zsidók megsemmisítését, hanem elkülönítését, kényszermunkásként dolgoztatását, majd a háború után Európa zsidótlanítását szorgalmazta az Egyesült Államokba (!) való kitelepítéssel. A Szálasi-kormány ideje alatt mindenesetre több ezer zsidó halt meg a halálmeneteken, a nyilas kegyetlenkedések, és az önkényesen elkövetett tömeggyilkosságok következtében). 

A háború után rejtették el, hogy ne legyen belőle baj. Elképzelhető az is, hogy a háború vége után a negyedik emeleti lakás lakói nem tudtak mit kezdeni a sok irattal, de tartottak tőle, hogy bajuk lehet belőle, ha náluk marad. A házban már akkor központi fűtés volt, így feltűnés nélkül elégetni sem tudtak volna ilyen mennyiségű papírt. Nem lehetetlen, hogy ők döntöttek úgy: jobb, ha a lakásban rejtik el a dokumentumokat. 1945 márciusában ebben a házban is tételesen felmérték a háborús károkat és a szükséges felújításokat. Az 1945 nyarán készült felújítási terv a negyedik emeleti lakásban falazási munkálatokat nem, csak vakolatjavítást említ. Lugosi András szerint ez akár annak nyoma is lehet, hogy addigra már valaki felépítette az álfalat, és elrejtette mögötte az iratokat.

A most megtalált iratok az egykori Budapestnek azokat a kerületeit mutatják, ahol a leggyérebb 1-4 százalék) volt a zsidó lakosság aránya. Egyáltalán nem kerültek elő viszont iratok a zsidók által legsűrűbben lakott VII., VI., VIII. és az (ekkor még Lipót- és Újlipótváros alkotta) V. kerületből. Lugosi András szerint elképzelhető, hogy valahol máshol, akár ugyanebben a házban, hasonló módszerekkel rejtették el az iratanyag másik felét. A levéltár most abban bízik, hogy a negyedik emeleti lakókhoz hasonlóan más is hozzájuk fordul, ha talál ilyen dokumentumokat.