Súlyosan bántalmaztak egy kocogó nőt a Margitszigeten
„Évek óta nap mint nap futom a saját kis köreimet, akik ismernek, tudják, ez az, ami legjobban feltölt, kikapcsol, boldoggá tesz” – olvasható a Facebookon egy nő posztja, akit vasárnap este futás közben megtámadtak a Margitszigeten. „Ma este is így indultam el a szokásos szigetköreimre, azonban nem hazaértem, hanem a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, hogy kihallgassanak. Csupán a lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy ki tudtam szabadulni a támadóm karjai közül, de még mindig sokkos állapotban vagyok” – írja a nő, akinek végül sikerült elmenekülnie.
„Nagyon szépen köszönöm a segítséget az előttem futó srácnak, akit sprintelve pár száz méter után utolértem, és végül segített nekem. Nagyon kérek mindenkit: ne fussatok egyedül este sehol!” – áll az üzenetben, amit már sokan megosztottak.
A rendőrség az Indexnek megerősítette az esetet: azt írták, november 22-én 21 óra 42 perckor érkezett bejelentés, hogy a Margitszigeten egy nőt bántalmaztak. A rendőrök 21 óra 50 perckor, a bejelentést követő nyolc percen belül megjelentek a helyszínen. Az üggyel összefüggésben a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított súlyos testi sértés miatt ismeretlen tettes ellen.