Ide költözik a Belügyminisztérium és az NGM
A Belügyminisztériumot (BM) és a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) budai Várnegyedben helyezi el a kormány, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg - írja az MTI.
A Belügyminisztérium a Budapest I. kerület, Országház utca 28-32., illetve az Úri utca 49-51. szám alatti ingatlanegyüttesbe költözik, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanban kap helyet.
A kormány felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket a Magyar Tudományos Akadémia elnökével az érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről. A kormány a nemzeti fejlesztési minisztert pedig arra kötelezte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Belügyminisztérium felszabaduló állami tulajdonú ingatlanjai értékesítésére, illetve hasznosítására, azzal a kikötéssel, hogy mindkettő az állam számára legelőnyösebb feltételekkel történjen.
A határozat kitér arra is, hogy a Szentháromság tér 6. szám alatti, egykori pénzügyminisztériumi épületet eredeti állapotában kell helyreállítani, és gondoskodni kell az ott működő Magyar Nemzeti Levéltár elhelyezéséről is.