Rogán minisztériuma miatt repül a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

2015.11.27. 15:33

Az Index információi szerint megszületett a végleges döntés: a Miniszterelnökség szomszédságában, a Garibaldi utca 2-ben alakítják ki Rogán Antal új minisztériumát.

A parlament október közepén szavazta meg az új minisztérium létrehozásáról szóló jogszabályt, ezzel a Fidesz korábbi frakcióvezetőjéből a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter lett. Az már korábban kiderült, hogy a tárcánál négy új államtitkári poszt jön létre, amelyekre Tuzson Bence, Dömötör Csaba, Bíró Marcell és Nagy János kapott felkérést.

Rogán korábban azt mondta, nem akar a Miniszterelnökséghez hasonló nagy létszámú stábot, mert a politikai kommunikáció irányítása hatékonyabb egy kisebb szervezeti egységgel.

A helykeresés közben felmerült a bérlés is, de inkább az Országházhoz közeli állami tulajdonú épületek közül választottak. Az egyik megoldási javaslat szerint a Miniszterelnökség épületében székelő Igazságügyi Minisztériumnak kellett volna új helyet keresni, de végül szomszédban található Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) épületére esett a választás.

A Garibaldi utcába a kommunikációs államtitkárság, a közigazgatási államtitkárság és a Nemzeti Kommunikációs Hivatal költözik majd be. A miniszterelnök kabinetfőnöke, a Miniszterelnöki Programirodát irányító államtitkár és a parlamenti államtitkár kabinetje továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök mellett marad az Országházban.

Forrásaink szerint az SZTNH vezetője, Bendzsel Miklós már megkapta a költözésről szóló utasítást. A hivatal a város kevésbé központi részére vándorol: a VIII. kerületben, a II. János Pál pápa téren álló a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) egykori székházában kap új helyet.

A Garibaldi utca 2-ben 1952 óta működött az intézmény jogelődje, az Országos Találmányi Hivatal. A SZTNH honalapja szerint az épület legutóbbi rekonstrukciója során helyreállították a hivatal tevékenységére utaló színes üvegablakokat, 2014-ben pedig az aulába Zsolnay porcelános faliszekrényeket állítottak fel.