Végkielégítést fizetett vissza egy fideszes

2015.11.27. 08:47

Ahogy arról júliusban beszámoltunk, a Nyírbogátot 2001 és 2014 között vezető, 1998-tól kisgazda, majd fideszes országgyűlési képviselőként is tevékenykedő Simon Miklós öthavi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, ki nem vett szabadsága után pedig bruttó 2 millió 147 ezer forintot kapott felesége, a 2014 őszén a település polgármesterévé megválasztott Simonné Rizsák Ildikó (Fidesz) indítványára.

Az ellenzék az "elmutyizott" milliók visszaadására szólította fel Simont, ő viszont azt mondta, "politikai hisztériakeltés" folyik ebben az ügyben, hiszen a végkielégítést jogszerűen fizették ki neki.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal nem találta törvénysértőnek a nyírbogáti önkormányzat döntését, de a Legfőbb Ügyészség felülvizsgáltatta a döntést a megyei fő­ügyészséggel. „Ez a vádhatóság viszont arra jutott, hogy a döntéshozók tévesen értelmezték a jogszabályokat, de bűncselekménnyel nem gyanúsíthatók" - írja pénteki cikkében a Bors.

A Bors elérte Simon Miklóst, aki azt mondta a lapnak, hogy bár a határozatot még nem kapta kézhez, de már visszautalt az önkormányzatnak 791 ezer 334 forintot ami állítása szerint a kapott végkielégítés nettó összege. Simon szerint az ügyészség csak véleményt fogalmazott meg. –

Aki valamiért megdolgozott, azt ki kell fizetni, ha polgármesterről van szó, ha kőművesről

– mondta.