Leváltották a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját

2015.12.01. 06:15

December 1-jei hatállyal leváltották Richter Józsefet, a Fővárosi Nagycirkusz vezetőjét. Erről a távozó igazgató számolt be a Népszavának.

A lap szerint a Richter Józsefet leváltó Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezetője, a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos keddtől maga tölti be az igazgatói pozíciót.

Richter József közölte:

a MACIVA ügyvezetője honorárium nélküli tanácsadói feladatot ajánlott fel neki költségtérítéssel, ezt azonban nem vállalta.

A Népszava szerint az igazgatóváltás időpontja meglepő, mert január elején rendezik a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A napilap ugyanakkor felidézi, hogy Richter József elődjének, Kristóf Istvánnak is az akkori nemzetközi fesztivál előtt mondott fel több mint három és fél éve Kriza Zsigmond, a MACIVA akkori ügyvezetője.