45 késszúrással, az utcán végzett volt élettársával
A Veszprém Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki május végén a nyílt utcán agyonszurkálta volt élettársát Pápa belvárosában, írja a Veol.hu.
Az áldozat a férfi féltékenysége és a sorozatos bántalmazások miatt már többször ideiglenesen elköltözött élettársától. 2015. március végén gyermekükkel együtt végleg távozott a vádlottól, és egy pápai anyaotthonban talált maguknak lakhatást. Május közepétől a férfi és a nő többször beszéltek telefonon, de az asszony nem akart visszamenni hozzá. A beszélgetések közben nem árulta el, hogy hol tartózkodik, de a vádlott rájött, és Pápára utazott. A városban folytatott egyik telefonbeszélgetésük során pedig azt is megtudta, hogy az asszony a kórházban dolgozik.
A férfi az érkezése utáni napon az áldozat keresésére indult, de nem járt eredménnyel, majd délután a kórház közelében lévő templom lépcsőjére ült, és ott zsebkését használva enni kezdett. Többször beszélt telefonon a sértettel, utolsó beszélgetésük veszekedésbe torkollott. Pár perc elteltével a férfi meglátta a sértettet, zsebkéssel a kezében hozzá rohant, hajánál és karjánál fogva a járdáról a füves részre rángatta, és többször nagy erővel megszúrta. A súlyos sérülések következtében a nő a helyszínen életét vesztette.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.