Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Szabadlábon maradnak a TEK-es akcióban elfogott relikviagyűjtők

2015.12.03. 11:49 Módosítva: 2015-12-03 11:52:45

Továbbra is szabadlábon marad a Terrorelhárítási Központ (TEK) által robbanóanyagok miatt elfogott csoport mindegyik tagja. A Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben elutasították az egyik gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt - közölte a törvényszék sajtóosztálya.

A TEK november 24-án közölte, hogy sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport tagjait fogta el néhány nappal korábban. Később kiderült, hogy második világháborús relikviákat gyűjtő felvidéki magyarokat állítottak meg, akiknek az autójában régi páncéltörő gránátot, tojásgránátot és lőszereket találtak. 

A XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, valamint benyújtott egy - az elsőfokú határozat meghozatala után, november 26-án kelt - előzetes vegyész szakértői véleményt is. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság november 30-án helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság november 25-én hozott végzését.

Az indokolás szerint a törvényszéknek az elsőfokú bíróság határozatát kellett felülbírálnia, azaz azt kellett megvizsgálnia, hogy a kerületi bíróság döntése megfelelt-e az ügyész által akkor elé tárt bizonyítékoknak és egyéb körülményeknek. Jelezték, nem vizsgálhatták érdemben az ügyész által benyújtott és a fellebbezéséhez csatolt előzetes szakvéleményt, mert annak keltezése az elsőfokú bíróság döntését követő időpontra esett. Az ügyésznek ugyanakkor lehetősége van arra, hogy a nyomozás során újabb indítványt tegyen kényszerintézkedés elrendelésére.

A négy gyanúsítottal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást "robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés" és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez november 25-én eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy a tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.

Hajdu János, a TEK főigazgatója az őrizetbe vételek után arról beszélt, hogy terroristagyanús személyeket foghattak el, és homályos utalásokat tett a párizsi terrormerényletekre is.

A TEK egy másik akcióban két férfit fogott el, akiknél sorozatlövő fegyvert és egy házilag készített hangtompítót találtak. Őket előzetes letartóztatásba helyezték. Róluk Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára azt mondta: a két férfi a Magyar Nemzeti Hadsereg tagjainak vallja magát, és egy kormánytagot akart "kivégezni"