Nem jött be a dúsgazdag borász és a piti szélhámos nagy trükkje

HUS 0597
2015.12.03. 15:39
Az ország pár éve még egyik leggazdagabb embere összeállt egy kispályás bűnözővel, és a rendőrség megalapozott gyanúja szerint együtt pár hónap alatt 50 milliót csalhattak ki a brókerbotrányokban vagyonokat bukó emberektől. Szeremley Huba egy másik ügy nyomozása során bevallotta, hogy ellopott egy 3 millió forintos gyémánttal kirakott aranygyűrűt. Társa akkor is Rafael Tamás volt, aki Szegeden cigányokat öltöztetett arabnak, hogy hitelesen alakítsák a gyémántbecsüst.

Szeptember vége óta jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoznak Szeremley Huba és társa, Rafael Tamás ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon. 

Az Index birtokába került nyomozati anyagok szerint Szeremley és Rafael több mint 50 millió forintot csalt ki három embertől, akik sok pénzt buktak a brókercégek (Quaestor, Hungária Értékpapír, Buda-Cash, Kun-Mediátor) év eleji bedőlésével. 

A rendőrségi iratok szerint Szeremley és Rafael Cegléden, Debrecenben és Karcagon hitette el egy-egy emberrel, hogy vissza tudják szerezni a brókerbotrányban elúszott pénzüket. A sértetteknek nem kellett mást tenniük ehhez, mint fejenként 10 és 25 millió forint közötti összeget odaadni a gyanúsítottaknak.

Szeremleyék azt ígérték, hogy

a kicsalt pénzből megszerzik a bedőlt brókercégek vezetőinek gyémántjait, műtárgyait, amiket majd nagy értékben el tudnak adni,

tehát lényegében megforgatják a sértettek vagyonát. 

Valószínűleg azzal tudták meggyőzni a sértetteket, hogy a bedőlt brókercégek vezetőinek gyorsan kell a pénz, ezért a piaci értékük alatt meg tudják szerezni a gyémántokat és műtárgyakat, az üzlettel pedig milliókat lehet keresni. 

A rendőrség szerint a feltételezett csalók heteken, hónapokon keresztül azt a látszatot keltették, hogy sínen van az üzlet, vissza fogják adni a kicsalt pénzt, pedig valójában nem volt ilyen szándékuk. 

A legatyásodott milliárdos hárommilliós gyémántot lop

Szeremley és Rafael ellen a BRFK XI. kerületi rendőrkapitánysága már tavaly óta nyomoz egy másik ügyben, amit most egyesítettek a kelet-magyarországi csalásokkal. Eszerint 2014. június 24-én G. Gy. Budapesten átadott Szeremleynek 

  • egy gyémántmedált
  • egy gyémántgyűrűt
  • egy 14 karátos aranygyűrűt 1,5 karátos gyémánttal

azzal a céllal, hogy majd felbecsülteti. Az ékszereket egy órával később Rafael vitte vissza G. Gy.-nek, azonban a 1,5 karátos gyémánttal kirakott aranygyűrű nem volt a tarsolyában. A nyomozás során Szeremley először azt állította, hogy az ékszert odaadta Rafaelnek, azonban később bevallotta, hogy eladta a hárommilliós gyűrűt.

Szeremley szabadlábon, de lakhelyelhagyási tilalom mellett védekezik, Rafael pedig előzetes letartóztatásban van. Az ügy szeptemberi kirobbanása után Szeremley állítólag azzal védekezett, hogy ő maga is sok pénzt bukott a brókerügyekben, de megkereste egy szegedi férfi, aki azt állította, hogy vissza tudja szerezni a pénzét, ha fizet. 

Üvegszilánkból milliós gyémánt

Információink szerint Szeremley és Rafael körülbelül másfél éve ismerkedett meg egymással. A két férfiban lényegében semmi közös nincs: a 72 éves Szeremley pár éve még 28 milliárd forintra becsült vagyonával az ország egyik leggazdagabb emberének számított, korábban nagyszabású befektetései voltak Afrikában és a Közel-Keleten, több egyetemet végzett. Kalandos életéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen

A 42 éves Rafael viszont leginkább szegedi bűnözői körökben volt ismert eddig. 2004-ben nyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott, mert Kumbor Tibor korábbi szegedi főrendőrrel és társaikkal zsarolással szedtek ki pénzt magánszemélyektől. Kumbort akkor hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 

Mi kötheti össze az ország egyik leggazdagabb, egyébként Badacsonyban élő emberét, és egy szegedi kispályás maffiózót? 

Szeremley és Rafael között az egyetlen kapcsolódási pont a gyémánt.

Információink szerint Rafael Szegeden évek óta megvezetett embereket hamis gyémántokkal. Az volt a szisztéma, hogy gazdag helyieket keresett meg valamilyen bizsuval, majd a kuncsafttal és a gyémánttal elment egy becsüshöz, aki bizonyította, hogy a kínált portéka valódi kincs. 

A probléma csak annyi volt, hogy a becsüsöket állítólag Rafael fizette. Hogy tökéletes legyen az álca, volt, amikor Rafael helyi cigány embereket öltöztetett be arab gyémántszakértőnek. De előfordult olyan is, hogy

széttört egy sörösüveget, lecsiszoltatott egy szebb szilánkdarabot, amit aztán több százezerért eladott 

– mondta egy forrásunk, aki ismeri Rafael és Szeremley kapcsolatát is. Szerinte Szeremley a fiaként szerette a Rafaelt. A borász ott volt nyáron Rafael fiának esküvőjén, nászajándékba egy birkanyájat vitt. Információink szerint Szeremley vagyona az utóbbi években dinamikusan apadt, már bőven nincsen milliárdos vagyona,  a róla elnevezett, általa alapított borászathoz sincs köze jogilag, a gyerekei viszik a boltot. Szeremley egy interjújában azt mondta, hogy nem iszik bort, ha teheti, inkább whiskyt fogyaszt.