Gyöngyi
9 °C
9 °C

Végleges az összes új fix traffipax helye

2015.12.04. 19:46 Módosítva: 2015-12-04 20:10:33

Valamennyi fix telepítésű traffipax (hivatalosan Véda közúti intelligens kamera) felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség - írja a Zsaru Magazin. A rendszer rögzített kamerái még nem működnek üzemszerűen, de az élesítés időpontjáról időben adnak tájékoztatást.

A kamerák a sebességmérés mellett forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

Az új traffipaxok pontos helyszíneit a rendőrség honlapján is közzétette.

Az első lista szerint Budapesten összesen 6 új traffipaxot helyeztek el: kettő az M3-as, kettő az M5-ös autópályán, és kettő az M1-M7-es autópályák közös szakaszán. Ezek mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tíz, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében megyénként nyolc új kamerát helyeztek el. A listából kiderül, hogy a főváros mellett más nagyvároson belül is telepítettek több új kamerát, például Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három új helyen mérnek a rendőrök. Emellett Baranya megyében és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád és Heves megyében megyénként hat, Győr-Moson-Sopron megyében öt szupertraffipaxot szereltek fel.

A második oldal alapján Veszprém megyében tíz, Zala megyében kilenc, Vas és Nógrád megyében öt-öt, Pest megyében négy új kamera van. Emellett Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megyénként hat új traffipaxot szereltek fel. A lista szerint a Szabolcs megyeiek közül csaknem az összes, öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található.

A Véda közúti intelligens kamerahálózat részeként március 26-ától működik az ország közútjain 160 változtatható helyű kamera. Hogy hol, mikor mérnek üzemszerűen, arról a rendőrség a honlapján naprakész tájékoztatást ad.