Felmentették Ruttner György ügyvédet

2015.12.05. 09:31
Első fokon bűncselekmény hiánya miatt felmentette a bíróság Ruttner György ügyvédet, akit sikkasztással és visszaéléssel vádoltak meg. Az ügyfelei pénzét ugyanis a saját céljaira fordította. Ruttner szerint kölcsönről volt szó, amit visszafizetett. A sértett testvérpár szerint ez nem történt meg, és nem fogják annyiban hagyni.

Mosolyogva fogadta a Székesfehérvári Járásbíróság ítéletét Ruttner György ügyvéd. Többek között ügyvédi visszaéléssel, sikkasztással, hamis tanúzással vádolták meg, ám a bíróság pénteki ítélete szerint az ügyvéd ezek egyikét sem követte el - írta a Bors.

Az ügy, amely miatt bíróság elé került a több ismert közéleti személy jogi képviseletét is ellátó Ruttner, a következő. Az ügyvéd állítólag 2012 tavaszán felajánlotta a Kozák testvérpárnak, hogy alacsony áron ingatlanhoz juttatja őket, ehhez azonban fizetőképességük alátámasztására letétbe kell helyezniük egy nagyobb összeget.

A testvérek ezután több részletben összesen 30-30 millió forintot helyeztek letétbe Ruttner Györgynél. Az adásvételi szerződéseket végül nem kötötték meg. Ennek ellenére az ügyvéd a pénzt nem fizette vissza. Az ügyvéd ellen eljárást indítottak, házi őrizetet is elrendeltek.

"Olyan helyzetbe kényszerültem, hogy hitelt kellett felvennem. Ott volt a hatalmas adósság a farm miatt, három gyermekem is van" – védekezett az utolsó szó jogán az ügyvéd. Ezt az első fokú ítélet – ami szerint nem követett el bűncselekményt – figyelembe vette.

Vagyis a pénz kölcsön volt, nem letétbe helyezték az ügyvéd szerint. Ruttner több mint négy éve árulja ceglédberceli birtokát, de nincs vevő rá. Ruttner állítja: visszafizette a kölcsönt. Rendőri segítséget kért a hitelezők miatt, akik azt javasolták, tovább ne fizessen nekik. 

Az ítélet után a Borsnak Kozák János, az egyik károsult azt mondta, hogy nem hagyják annyiban a dolgot.

Szó szerint rosszul lettem az ítélet hallatán. Nem azt szeretnénk, hogy börtönbe menjen, de nem igaz, hogy visszafizette a kölcsönt.

A bíró javasolta, hogy polgári perben szerezzenek érvényt igényeiknek.